Ugrás a tartalomra

Ötödikek lettek Tatán

Létrehozva
A bridzs Magyar Kupa vidéki selejtezőjét a dunántúli város edzőtáborában rendezte a műfaj szövetsége.
Kép
bridzs.jpg
Játék közben. Fotó: magánarchívum

A tét a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe jutás volt. Miskolcról a MEAFC vett részt a versenyen, színeit Dócs Attila, Kovásznay Ádám, Hajdú László és Szöllősi Mihály összeállítású gárda képviselte. A nyolcas és a hetes selejtező csoportokból az első négy juthatott fel a felső ágra.

A miskolciak a nyolcasban szerepeltek, sorrendben a Szélrózsát (Érd), a Viaduktot (Székesfehérvár), Egert, két tatabányai csapatot, a Tatát és a Debrecent is legyőzték úgy, hogy szinte hibátlanul játszottak.

Másnapra elfogyott a lendület, jöttek a hibák és a szerencse is elpártolt tőlük, csak egy meccset nyertek a négyből, így végül minimális különbséggel az ötödik helyen zártak, az előzetes erősorrend alapján azonban még így is jobban teljesítettek.

Ez is érdekelhet

A szünetben sem tétlenkednek
SportMiskolc
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.
Erdélyi túrára utaznak
SportMiskolcBelföldVilág
Négy nap alatt három bajnoki mérkőzés vár a Macikra.
Diósgyőri sikerek a szőnyegen
Sport
Mozgalmas hétvégén vannak túl a DVTK birkózó szakosztályának versenyzői.