Ugrás a tartalomra

Diósgyőri atléta a váltó világbajnokságon

Létrehozva
A fekete kontinensen lévő Botswanában a diósgyőri Tóth Anna is rajthoz áll.
Kép
e: toth_anna_hatodik_helyen_vegzett_a_gyulai_istvan_memorialon_friss_1120.png
Tóth Anna, a DVTK kiválósága. Fotó: magánarchívum

A DVTK gátfutója edzőjével, Tigyi Józseffel Törökországban edzőtáborozott, majd Dél-Afrikába utazott, ahol ezen a héten a magyar válogatott tagjaival készül. Tóth Anna útja ezután Botswanába vezet, ahol részt vesz a váltó világbajnokságon, a 4x100-as vágta számban áll rajthoz. A vébének május 2-3-án Gaborone, az ország fővárosa ad otthont. 

Jó tudni
A Botswanai Köztársaság tengerparttal nem rendelkező ország Dél-Afrikában. Domborzatilag sík, területének hetven százalékát sivatag teszi ki. Délről és délkeletről a Dél-Afrikai Köztársasággal, nyugatról és északról Namíbiával, északról Zambiával, északkeletről pedig Zimbabwével határos. A mintegy két és fél millió lakosával Botswana a világ egyik legritkábban lakott országa.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.