Ugrás a tartalomra

Napirenen: Milánó-Cortina d’Ampezzo, Dakar, Los Angeles

Létrehozva
Tavaszi közgyűlést tart a Magyar Olimpiai Bizottság.
Kép
Büki Ádám is olimpiai induló volt. Fotó: magánarchívum
Büki Ádám is olimpiai induló volt. Fotó: magánarchívum

Május 16-án, szombaton 11 órától a Danubius Hotel Héliában tartja tavaszi tanácskozását a testület – kaptuk a hírt Vasvári Ferenctől, a MOB kommunikációs főmunkatársától.

A „kötelező” napirendi beszámolók mellett kitérnek az olaszországi Milánó-Cortina d'Ampezzo városaiban februárban tartott téli ötkarikás játékokra – amelyen Bükki Ádám, a Miskolci Honvéd sífutója öt számban indult – a Szenegál fővárosában idén sorra kerülő nyári ifjúsági olimpiára és előre tekintenek Los Angeles-re is. A nyugat-afrikai Dakarba induló küldöttségnek akár miskolci és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei sportolók is tagjai lehetnek.

Jó tudni
A 2026-os nyári ifjúsági olimpiai játékok sporttörténelmi esemény lesz, mivel ez az első ötkarikás sportrendezvény az afrikai kontinensen. Időpontja: október 31.–november 13. Helyszín: Dakar (további helyszínek: Diamniadio és Saly). Résztvevők: 15-18 éves fiatal sportolók. Mottó: Afrika vendégül lát, Dakar ünnepel. A rendezvényt eredetileg 2022-re tervezték, de a koronavírus-járvány és a logisztikai kihívások miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság négy évvel elhalasztotta. Az esemény célja az ifjú tehetségek felkutatása, a sport népszerűsítése és a kulturális kapcsolatok elősegítése. Magyarország is készül az eseményre, a sportági szövetségek már korábban megkezdték a versenyzők felkészítését.

Címkék

Ez is érdekelhet

Tizenhét bajnoki érmet hoztak a miskolci szenior úszók
SportMiskolcBelföld
A Miskolci Vízművek SC sportolói hét arany-, hét ezüst-, és három bronzérmet nyertek a XV. Fedettpályás Szenior Úszó Országos Bajnokságon, egyben IV. Dr. Rentka László Emlékversenyen.
Szinay kétszer birkózott Las Vegas-ban
SportMiskolcVilág
Az Egyesült Államokban tartják az U23-as korosztály világbajnokságát.
Győzelemre törnek a piros-fehérek
SportMiskolcBelföld
Korábban elhalasztott mérkőzést pótol kedden a DVTK csapata.
Méltó helyre került a kenus neve
SportMiskolcVilág
Bensőséges hangulatú ünnepséget rendeztek a miskolci városi sportcsarnok előtt hétfőn.