Ugrás a tartalomra

Hamarosan kiderül, hogy kik Az év tesitanárai

Létrehozva
Lezárult a szavazás, következik az eredményhirdetés és a díjazás.
Kép
Év tesitanára képünk illusztráció

Az Év kedvenc tesitanára vármegyei szavazás után csütörtökön nyilvánosságra kerül legnépszerűbb testnevelők listája. A szavazás célja azoknak a tesitanároknak a kiemelése és elismerése, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek.

A jelölés során országszerte csaknem 11 000 jelölés érkezett 1800 tesitanárra.

150 ezer szavazat

A jelölteket az MDSZ három kategóriába sorolta be: 200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő, 200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő, 35 év alatti, fiatal testnevelő.

A beérkezett jelölteket a Magyar Diáksport Szövetség vármegyénként és kategóriánként maximum ötre szűkítette. Ezt követően került sor a vármegyei szavazásra a program weboldalán. A szavazás a tavalyinál is hatalmasabb érdeklődés mellett zajlott, a jelöltekre több, mint 150 000 ezer szavazat érkezett. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei nyertesek június 11-én, délután négy órakor a K&H Bankfiókban (Miskolc, Széchenyi u. 88.) veszik át díjaikat.

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.