Ugrás a tartalomra

Hatodik lett a DVTK

Létrehozva
Röplabda: országos döntőben szerepeltek a piros-fehérek.
Kép
A diósgyőriek csapata. Fotó: DVTK
A diósgyőriek csapata. Fotó: DVTK

A diósgyőri röplabda utánpótlás képzés történetének legnagyobb sikerét érte el a DVTK U17-es korosztálya azzal, hogy kivívta az első osztályú országos döntőben való szereplés jogát - számolt be a végküzdelemről a klub honlapja. Németh Szabolcs tanítványai a békéscsabai tornán a közelmúltban három nap alatt négy mérkőzésen léptek pályára és a Szalayné Sebők Éva országos bajnokság fináléjában a hatodik helyet szerezték meg.

A DVTK kerete: Kárpáti Gréta, Hoó Petra, Varga Linda Panna, Espán Léna, Horváth Krisztina, Kovács Flóra Sára, Nagy Csenge, Megyesi Dalma, Kiss Jázmin, Duró Dorka, Vadász Vivien, Tóth Diána, Csémi Hanna, Trajcsik Dalma. Vezetőedző: Németh Szabolcs. Másodedzők: Liszkai Pál, Surányi István.

Címkék

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.