Ugrás a tartalomra

Nagyot álmodtak és megvalósították

Létrehozva
Új fejezetet írtak a Miskolc Népkert Volán történelem könyvébe.
Kép
Népkert Volán
Pillanatképek a bulgáriai edzőtáborból. Fotók: Munkácsi Mátyás

A két bajnoki címet nyert klubunk edzőtábort szervezett Bulgáriába, ahová csaknem negyven személlyel érkeztünk meg Sunny Beach-re – írta elektronikus üzenetében Peknyó László, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokságban aranyérmet kiharcolt gárda vezetőedzője.

Kép
Népkert Volán

– Kovács Dávid megálmodta, Peknyó László továbbgondolta, Zámbó Sándor kivitelezte: nem hiszem, hogy sok vármegyei csapat mondhat el magáról hasonlót. Nagyot álmodtunk, és meg is csináltuk. Reggel futóedzés, délután tengerparti edzés, a kettő között miénk a tenger, este pedig az elméleti és taktikai oktatásé a főszerep. A mozgás mellett a csapatépítés és -összetartás is feladatunk. Ebben az egy hétben még családiasabbak és még erősebbek leszünk – fogalmazott.

Kép
Népkert Volán

Ez is érdekelhet

Győzelemre törnek a piros-fehérek
SportMiskolcBelföld
Korábban elhalasztott mérkőzést pótol kedden a DVTK csapata.
Méltó helyre került a kenus neve
SportMiskolcVilág
Bensőséges hangulatú ünnepséget rendeztek a miskolci városi sportcsarnok előtt hétfőn.
Biros Barnabás: visszahelyezzük Miskolcot a magyar vízilabda térképére
SportMiskolc
A Miskolci Vízilabda Klub vezetője a klub jövőjével kapcsolatban osztotta meg gondolatait a közösségi oldalukon hétfőn.
Két napig játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Megkezdődött a megyeszékhely egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező tornája.