Ugrás a tartalomra

Szinay a vigaszágon és még bronzérmes is lehet

Létrehozva
Birkózás: Macedóniában zajlik az U20-as korcsoportos Európa-bajnoksága.
Kép
Szinay Szabolcs (képünkön egy korábbi versenyén, felül) még érdekelt az Eb-n. Fotó: magánarchívum
Szinay Szabolcs (képünkön egy korábbi versenyén, felül) még érdekelt az Eb-n. Fotó: magánarchívum

A kontinensviadalnak az ország fővárosa, Szkopje ad otthont. Szinay Szabolcs, a DVTK tagja a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában kedden kezdte meg szereplését.

– Szabolcs erőnyerőként kezdett és csak a legjobb tizenhat között csatlakozott a mezőnyhöz – kezdte édesapja, dr. Szinay Attila, a Magyar Birkózó Szövetség elnökségének tagja, majd hozzátette: – Így a francia Sargsyan volt az első ellenfele, akit meggyőző birkózással 9-0-ra, úgynevezett technikai tussal vert meg. Utána jött az orosz Beslekoev, aki viszont Szabi ellen ért el 8 pontos különbséget és ő ment tovább az elődöntőbe. A döntőbe jutás az orosz és az azeri Aliev között dőlt el. Beslekoev pontozással verte riválisát és jutott a döntőbe. Ennek köszönhetően Szabolcs szerda délelőtt a vigaszágon folytatja: első ellenfele a szlovákiai magyar Hervai Dominik lesz. Amennyiben sikerrel veszi ezt az akadályt, akkor a bronzért Aliev vár rá.

Címkék

Ez is érdekelhet

A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.
Salernóban a Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapata
SportMiskolcVilág
Az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EEJ) július 18. és augusztus 1. között az olaszországi Salerno ad otthont. A Miskolci Egyetem férfi kosárlabda csapatával képviselteti magát a rangos eseményen.