A piros-fehérek huszonkét esztendős, saját nevelésű, a feladó posztján szereplő játékosa 2022-ben mutatkozott be a felnőttek között. Azóta is oszlopos tagja a diósgyőriek keretének, így a vezetőedző a jövőben is számít rá.
Kovács Lili a piros-fehéreknél marad
Ez is érdekelhet
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.
A tét a főtáblára jutás
Kosárlabda: ismertté vált a női Euroliga selejtezője második fordulójának műsora.
Kovács Attila Gábor újra bizonyított
Tájfutás: miskolci bronzérem született a rövidtávú országos bajnokságon.
A szünetben sem tétlenkednek
A magyar válogatott nemzetközi kötelezettségei miatt kéthetes szünetet tartanak az NB II-ben.