Ugrás a tartalomra

Elmarad a „buszosok” bemutatkozása

Létrehozva
Labdarúgás: a nyitó fordulóban nem lépnek pályára a közlekedési focisták.

Emberemlékezet óta nem rendeztek felnőtt bajnoki mérkőzést a Népkertben. A szombati premier azonban elmarad, nem rendezik meg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztályú, Észak csoportos találkozót. A Miskolc Népkert Volán együttese Lak gárdáját fogadta volna szombaton, de a vendégek még a küzdelemsorozat kezdete előtt bejelentették visszalépésüket, így a miskolci klub felnőtt és ifjúsági együttese szombaton 17 órától egymás ellen játszik felkészülési találkozót.

Az MNV így csak a 3. fordulóban mutatkozik be hazai környezetben.

Szeptember 5., szombat, 16 óra 30: Miskolc Népkert Volán SE –Sajóvámosi SK.

Címkék

Ez is érdekelhet

Két napig játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Megkezdődött a megyeszékhely egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező tornája.
A három pont a lényeg
SportMiskolcBelföld
Felejthető meccset nyertek hazai környezetben a Macik.
Egy pontot kaszált a Vasút
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mindent megtettek az egyenlítésért.
A Vasas – Kisvárda NB I-es labdarúgó mérkőzés miskolci hármasa (balról jobbra): Balla Levente, Rúsz Márton, Berényi Ákos. Fotó: magánarchívum
Az élvonalban integetett a miskolci dobos
SportMiskolc
Miskolci különlegesség történt az egyik fővárosi focimeccsen.