Ugrás a tartalomra

A győzelem sokat segíthet

Létrehozva
Hazai környezetben szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek NB II-es labdarúgó-csapata.
Kép
Takács Péter, a DVTK vezetőedzője. Fotó: magánarchívum
Takács Péter, a diósgyőriek vezetőedzője. Fotó: magánarchívum

Merkantil Bank Liga 6. forduló, augusztus 29., szombat, DVTK stadion, 17:30: DVTK – BVSC-Zugló. Játékvezető: Móri Tamás.

Takács Péter, a piros-fehérek vezetőedzője:

– Ebben a bajnokságban bárki legyőzhet bárkit, de nekünk most nem elsősorban az ellenféllel, hanem saját magunkkal kell foglalkoznunk. Az elmúlt mérkőzéseken önmagunk ellenfelei voltunk, annyi hibát vétettünk, amelyekkel nem lehet eredményesen szerepelni. Természetesen kielemeztük és felkészültünk a BVSC-ből, de a soroksári vereség óta úgy érzem, hogy előbb a saját árnyékunkon kell túllépnünk. Ezt a meccset mindenképpen meg kell nyernünk annak érdekében, hogy elmúljon a görcsösségünk, és elinduljunk felfelé a táblázaton. Nem adhatunk egy félidőnyi és gólelőnyt az ellenfelünknek. Nem fér bele, hogy folyamatosan rohanunk az eredmény után. Egy győzelem ebben sokat segíthet.

A várható kezdőcsapat

DVTK: Gróf – Szabó B., Szatmári, Tamás M., Bárdos – Galántai, Holdampf, Farkas R. – Borvető, Mucsányi, Molnár G.

Ez is érdekelhet

Magyar Gergely szerint tovább kell fejlődniük. Fotó: magánarchívum
Négyszáz kilométer a győzelem ára
SportMiskolc
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
A MEAFC-Peka Bau extraligás férfi röplabdacsapata. Fotó: magánarchívum
Az első négy közé is bekerülhetnek
SportMiskolc
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.