Ugrás a tartalomra

Szarvas Adrián „elvérzett”

Létrehozva
Kick-box: Budapesten tart a műfaj Világkupa versenye.
Kép
Szarvas Adrián (balról, egy korábbi versenyén). Fotó: magánarchívum
Szarvas Adrián (balról, egy korábbi versenyén). Fotó: magánarchívum

A péntek műsorban lépett a kötelek közé Szarvas Adrián, a DVTK muaythai szakosztályának kiválósága, aki a 67 kilós súlycsoportban próbált szerencsét, de nem járt sikerrel. Vereséget szenvedett és a kiesés sorsára jutott.

A diósgyőriek közül – amint azt szombaton reggel érdeklődésünkre Jászka Krisztián, a piros-fehérek vezetőedzője elmondta – már csak Gergely Lajos maradt versenyben, a 81 kilogrammban érdekelt miskolci fiú a mai programban küzd a ketrecben. 

A Kick-box Szervezetek Világszövetsége (WAKO) által kiírt verseny a Puskás Aréna mellett található Budapesti Olimpiai Központban, rövidebb nevén a BOK-csarnokban zajlik.

Címkék

Ez is érdekelhet

Magyar Gergely szerint tovább kell fejlődniük. Fotó: magánarchívum
Négyszáz kilométer a győzelem ára
SportMiskolc
A sereghajtó vendégeként szerepel a hétvégi fordulóban a diósgyőriek csapata, melynek sikere borítékolható.
A MEAFC-Peka Bau extraligás férfi röplabdacsapata. Fotó: magánarchívum
Az első négy közé is bekerülhetnek
SportMiskolc
A hétvégén megkezdődik a honi legmagasabb osztályú férfi pontvadászat.
Az Egyetemvárosban jubilál a Miskolci Barátság Maraton
SportMiskolc
A jubileumi, 25. Miskolci Barátság Maraton elnevezésű nemzetközi futófesztivált október 18-án, vasárnap rendezik meg az Egyetemvárosban.
Tirpák Dávid a dobogó második fokán. Fotó: magánarchívum
Két érem és három ötödik helyezés
SportMiskolc
Birkózás: remekül szerepeltek a diósgyőri sportolók a hétvégi, Budapesten tartott országos diákolimpiai döntőn.