Ugrás a tartalomra

A Népkertből Kanadába – a sportág őshazájában folytatja a DVTK fiatal tehetsége

Létrehozva
Kovács Krisztián a lassan kezdődő szezont már Észak-Amerikában, Torontóban, a junior ligában kezdi. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola egykori növendékét a család is elkísérte a kiköltözésnél, hazaérkezése után pedig édesanyja osztott meg másoknak is tanulságos tapasztalatokat a nagy álom elkezdéséről.
Kép
Kovács Krisztián
Fotók: magánarchívum

Mint minden gyermek, így Krisztián is nagyon mozgékony volt kiskorában, amihez fejlett fizikai adottságai is megvoltak, így a korábban édesapja által is űzött jégkorong kipróbálása került előtérbe 6 éves korában – kezdte a történet mesélését Vincze Angéla, Krisztián édesanyja.

Az óvodai toborzást követő első jégen töltött napok – mint utólag kiderült – sorsszerűen jól sikerültek, az óvodai társaival közösen kialakult egy csoport, akik a jégen ragadtak, majd közösen választották a Vörösmarty Mihály Általános Iskola ún. jeges osztályát, ahol az órarendbe építve már szervezett keretek között a DVTK egyesületben kezdték meg az edzéseket U8 korosztályban.

Már kezdetektől jó közösség alakult ki, ügyes gyerekek alkották a csapatot, így az elköteleződés erősödött és lépkedtek felfelé a korosztályokban.

- Már a legelejétől a góllövés, a gólpasszok voltak a legfontosabbak? Hogyan lett Krisztiánból támadó?

Amikor már a tét nélküli játék lehetősége is szerepet kapott, talán ott dőlt el. Természetéből fakadóan Krisztián győzni szeret minden sportágban és játékban, így a csatár poszton tudta legjobban megélni a játék adta sikereket, amit a későbbiekben elnyert torna legjobb csatára egyéni díjai igazolnak. A klubedzések mellett kerestük az elérhető színvonalas további képzési lehetőségeket, így lett részese Krisztián a Hungary Talent Egyesület által szervezett programnak, ahol az ország meghívott tehetséges gyermekei vehettek részt plusz edzéseken és nemzetközi versenyeztetésben. A korosztályos válogatott kerettagság elérése után talán még kereste az új kihívásokat, amelynek csúcspontja a 2023 februárjában a kanadai Quebec-ben megrendezett 63. Pee-Wee tornán való részvétel volt, amely a világ legnagyobb presztízsű utánpótlástornája U13 korosztályban. Itt már olyan színvonalat, és hokivilágot tapasztalhattunk meg, ami talán meghatározó módon alakította a jövőt.

- Hogyan jött a kanadai megkeresés? Volt már korábban is ajánlat?

Felmerült egy finnországi lehetőség is, azonban talán még egy éve korai volt Krisztián számára a családtól való elszakadás, így nem léptünk ebbe az irányba. Az idei év tavaszán – amikor a hazai U18 korosztályba lépett – több megkeresés is érkezett Krisztián részére Szlovákia, az USA, Kanada irányából ún. scoutok, azaz játékosmegfigyelők, general managerek részéről. Ezek alapján a kanadai lehetőség lett egyből szimpatikus.

- Mi döntött, milyen szempontok mentén dőlt el, hogy a sportág hazájában folytatódik a jégkorong karrier?

A kanadai meghívás Ontario tartományból érkezett, ami a jégkorong világ szíve-lelke, ezen belül gondoljunk csak Torontóra, ahol a patinás Toronto Maple Leafs NHL csapat található, ami egyébként Krisztián kedvence, és példaképe Auston Matthews is itt játszik, akihez hasonlóan ő is a 34-es mezszámot viseli. Illetve az Ontario Hockey League (OHL) legmagasabban jegyzett junior bajnokság több színvonalas csapata is szerepel. Természetesen Krisztián az életkorának megfelelő junior bajnokságokban szereplő, Oxford Sabres AAA csapathoz kapta a meghívást, ami lényegében egy fejlesztő képzést és versenyeztetést biztosít Észak-Amerikában, magába foglalva Kanada és az USA területét. Ezeken a mérkőzéseken és kiemelt, úgynevezett showcase eseményeken már természetes dolog, hogy a lelátókon olyan játékosmegfigyelők foglalnak helyet, akik a magasabban jegyzett junior ligákban, egyetemi bajnokságokban szereplő csapatok számára keresik a jövő tehetséges játékosait. Krisztián életkora talán a legalkalmasabb arra, hogy megmutassa magát, hiszen idősebb korban már nagyon nehéz felvenni azt a színvonalat, és teljesíteni a fizikai elvárásokat, amelyek a felsőbb szintű bajnokságokban jelennek meg.

Kép
kovacs_krisztian_dvtk_jegesmedvek_kanada-2.jpg

- Amikor már eldőlt, hogy a világ túlsó felén folytatja Krisztián, nagyon sok mindent kellett elintézni, megszervezni?

Természetesen először csak rácsodálkoztunk a dologra, és kértünk segítséget klubon belül is, illetve felvettük a kapcsolatot olyan szakemberekkel, játékosokkal, családokkal, akik már részesei ennek a világnak. Mindezek alapján nagyon sok apró részletet sikerült megismerni pró és kontra, amelyek alapján mérlegeltünk. Kedves ismerősünk bevonásával – aki ismeri Torontót és a kultúrát – a kanadai klub vezetőivel zoom megbeszéléseket folytattunk, így a közvetlen, személyes egyeztetés alapján kezdtek helyre kerülni a dolgok. A külföldi kihívások esetén a legfontosabb az elhelyezés (csapatszállás, kollégium, befogadó családok), étkezés, oktatás és a nyelvi nehézségek leküzdése. Ezekhez azonban miden segítséget megadtak és az egyéni igényeket is igyekeztek figyelembe venni.

- Elkísértétek Krisztiánt pályafutása új helyszínére. Mit tapasztaltatok, ő hogyan fogadta mindezt és őt hogyan fogadták?

Mivel egy teljesen új környezet, kihívás és kultúra várta, ezért úgy döntöttünk, hogy személyesen kísérjük ki, így a felmerülő szülői aggodalmakra is a helyszínen kaphattunk választ. A kanadai emberek rendkívül kedvesek és segítőkészek, főként, ha meghallják, hogy egy ifjú jégkorongozó érkezett Európából, Magyarországról. Az induló szezonra kiválasztott játékosok érkezése folyamatos volt, először azokkal a külföldi csapattársaival találkozott, akikkel egy szálláson fog lakni, ők nagy szeretettel fogadták, csomagjait egyből átvették és megmutatták, melyik szobában fog lakni. A jégkorong csarnok néhány perces sétára található tőlük, ahová belépve tudatosult és vált valósággá számára igazán, hogy a kanadai hoki részese lesz! Ezen túlmenően a befogadó családnál volt egy meet & greet üdvözlő kerti party, amely lényegében a Sabres Family családhoz történő csatlakozás közös ünneplése volt.

- Nektek, szülőknek is egy álom beteljesülése lehet mindez, hiszen most kezdődnek az igazán komoly dolgok Krisztián életében. Amennyiben a sportot, a tanulást, az ottani mindennapokat nézzük, meghatározó időszak következik.

Mivel már 10 éve élünk ebben, így az egész családnak rendkívül nagy öröm ez a lehetőség, amelyet Krisztián tehetsége hívott életre, ehhez igyekszünk minden támogatást megadni. A külföldi, kihívásokkal teli várható időszakot mind itthon maradt szülőkként, mind Ármin kistestvére is egészséges optimizmussal kezeljük. Tudjuk, hogy gyermekünk azt csinálja, amit a legjobban szeret, a testvére pedig rendkívül büszke a tesóra. Krisztián meglepően jól vette az angol nyelvi kihívást, a beilleszkedést segítette jégkorongos életútja. A kihívás az a jövőt nézve, hogy mennyire fog az új játékstílusban érvényesülni, fizikailag hogyan fog fejlődni és a célokat ehhez mérten kell majd megfogalmazni, esetleg újragondolni.

- A folytatás? Mentek, ha tudtok, vagy most egy darabig nem találkoztok személyesen?

A földrajzi távolság jelentős, így nem tervezzük a kiutazást, szerencsére az online kapcsolat lehetősége megvan, napi szinten tudunk kommunikálni. A hazautazása a későbbiek során várható, ehhez meg kell ismerni a pontos versenynaptárat, programokat, hazai válogatott eseményen való részvételt. Óriási büszkeség, hogy Ármin szintén jégkorongozik a DVTK Jegesmedvék U14-es korosztályában, és résztvevője a Hungary Talent programnak, és őt is beválogatták a 2027 februárjában Quebecben megrendezendő 67. Pee-Wee Tornára utazó csapatába. Végül pedig szeretnénk megköszönni mindazoknak a segítségét, támogatását, döntésünk megértését, vagy csak érdeklődő szavait, akik segítették Krisztiánt ezen az úton. Bízunk benne, hogy sikeres szezonnal a háta mögött fog tudni hazaérkezni!

Ez is érdekelhet

labdarúgás
Döntetlen a tesztmeccsen
SportMiskolc
Pénteken délelőtt 11 órától felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek NB II-es csapata.
Kassai Béke Maraton
Rekord mezőny indul a 103. Kassai Béke Maratonon
SportMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Európa legöregebb hosszútávú futóversenyén, az október 4-én, vasárnap megrendezendő 103. Kassai Béke Maratonon minden eddiginél több, közel húszezer indulóáll rajthoz. A 74 országból verbuválódó mezőnyben idén is szép számban találunk majd magyar futókat.
Karmeniemi a hosszabbításban szerezte a diósgyőriek győzelmet jelentő gólját. Fotó: DVTK
A ráadásban nyertek a Macik
SportMiskolc
Lejátszotta első erdélyi mérkőzését a piros-fehérek csapata.
Emléktorna és a megyei kosárlabda szövetség éves díjátadója a Körcsarnokban
SportMiskolc
A IX. Szaniszló Sándor Emléktornát szeptember 18-án rendezték megt a Miskolci Egyetem Körcsarnokában. Az eseményen adták át a megyei kosárlabda szövetség éves díjait a sportágért több, mint félévszázadon át lelkiismeretesen tevékenykedő Sárréti Gézánénak és Sztrakovics Istvánnak.