Sport

Elkezdődött a kosarasok felkészülése
Elkezdte a felkészülést a következő szezonra hétfőn, a Generali Arénában az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapata.

Pályán a röplabdások is
Hétfőn délután elkezdték a felkészülést a DVTK női röplabdázói is, akik végül az Extraligában indulhatnak.

Nemzetközi focitornát rendeznek Diósgyőrben
Fontos, hogy az U16-os korosztály is komoly, nemzetközi mérkőzéseket játsszon, de szeretnék ápolni a fiatalon elhunyt kapus, Rakaczki Bence emlékét is – hangzott el azon a keddi sajtótájékoztatón, amivel felvezették az első alkalommal megrendezett Rakaczki kupát. A torna szombatig tart, hat csapat küzd az első hely megszerzéséért.

Szeretik Miskolcot a finn játékosok
A finn élvonalból szerződtetett hátvédet a DVTK Jegesmedvék - adta hírül a dvtk.eu. A 30 esztendős Ville Hyvärinen korábban a finn U18-as válogatottal világbajnoki bronzérmet szerzett, az utóbbi években Európa egyik legerősebb bajnokságában jégkorongozott, most pedig 258 Liiga mérkőzés tapasztalatával érkezett Miskolcra.

Hazai pályán nyert rangadót a DVTK
Több mint 5 ezer szurkoló előtt harcolta ki a győzelmet a DVTK, a feljutásért vívott versenyfutásban egyik közvetlen riválisukat, a Vasast sikerült legyűrni a hétfő esti rangadón.

Rangadóval kezd hazai pályán a DVTK
Már csak egyet kell aludni a szurkolóknak. Hétfőn este 8 órától a Vasast fogadják Molnár Gáborék.

Véget ért a tokiói nyári olimpia - Magyarország a 15. helyen zárt az éremtáblázaton
Kialudt a láng, véget ért a XXXII. nyári olimpia. Magyarország hat arannyal, hét ezüsttel és hét bronzzal a 15. helyen zárt a tokiói olimpia éremtáblázatán, melyen az Egyesült Államok küldöttsége végzett az élen.

Miskolcon is bemutatkozott a socca
Remek hangulat jellemezte az első miskolci Socca Hungary tornát, amit szombat délután rendeztek meg a Miskolci Egyetem sportpályáján.

Bronzérmes a férfi vízilabda-válogatott
A magyar férfi vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett a tokiói olimpia vasárnapi zárónapján.

Még két nap az első rangadóig
Nem kellett sokat várni a DVTK-szurkolóknak az első rangadóra az NB II-ben: hétfőn este 8 órától a Vasast fogadják Molnár Gáborék.

Visszaszámlálás indul: három nap, és jön az első rangadó
Nem kellett sokat várni a DVTK-szurkolóknak az első rangadóra az NB II-ben: hétfőn este 8 órától a Vasast fogadják Molnár Gáborék. A mérkőzésre a klub is nagyon készül, felvezető videós anyagaikkal hétvégén is jelentkezünk. Íme, az első rész:

Miskolcra érkezik a socca, jótékonykodva focizhatunk
Folytatódik a Socca Hungary jótékonysági sorozata, ami Nyíregyháza után ezúttal Miskolcra érkezik.

Lionel Messi nem marad az FC Barcelonánál
A hatszoros aranylabdás argentin Lionel Messi nem marad az FC Barcelona labdarúgója ~ számolt be róla a katalán klub honlapja csütörtökön.

Gőzerővel készülnek a bajnoki rajtra a miskolci pólósok
Erőnléti tréningek, úszó edzések és labdás gyakorlások, edzőmérkőzések – címszavakban így néz ki a Miskolci Vízilabda Club felkészülési időszaka. Az átalakuló játékoskerettel szereplő pólósaink fiatalos lendületükkel szeretnének majd meglepetést okozni a szeptemberben induló pontvadászatban.

Augusztus 19-től kaphatók jegyek a magyar-angol és a magyar-andorrai meccsre
Augusztus 19-én kezdődik a belépőjegyek árusítása a szeptemberi Magyarország-Anglia és a Magyarország-Andorra labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésekre.

Utánpótlástornát rendeznek Rakaczki emlékére, Rossi segített a sorsolásnál
Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezi meg a DVTK Labdarúgó Sportakadémia a Rakaczki kupát. Az utánpótláscsapatok nemzetközi tornájának sorsolásánál a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi segédkezett.

Birkózó arany: Lőrincz Tamás olimpiai bajnok
A kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában Lőrincz Tamás az olimpiai döntőben óriási csatában 2:1-re legyőzte a kirgiz Akzsol Mahmudovot, ezzel életében először olimpiai bajnok lett. Lőrincz Tamás úgy készülhetett a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammosok súlycsoportjának olimpiai döntőjére, hogy nem sokkal korábban testvére is kiharcolta a finálét a 87 kilósok között.

Szuper kedd: reggel óta eddig négy medállal bővült az olimpiai éremtárunk
Berecz Zsombor második vitorlázásban, arany-, ezüst- és bronzérem a kajakosoknál.

Így kell kezdeni: Könyves góljával nyert a DVTK
A Merkantil Bank Liga nyitófordulójában Felcsúton játszott a DVTK a Csákvár ellen. Az első félidőben Könyves Norbert góljával szerzett vezetést Kondás Elemér csapata, majd a második félidőben megőrizte előnyét.

Bázisuk lett Miskolc
Miskolcon edzőtáborozott a hétvégén a magyar kerekesszékes kézilabda-válogatott, vasárnap egy bemutató mérkőzést is tartottak az egyetemi körcsarnokban. A felkészülés mellett nem titkolt cél volt a sportág népszerűsítése is, hogy minél többen csatlakozzanak az egyre komolyabb alapokon álló szakághoz.