Jártam-e a Kubikban, kérdezte minap Kerényi Laci barátom. Bevallottam, előre megfontolt, önző szándékból, jó ideig szurkoltam a vasutasnak, különösen, amikor Temesvári Miklós angoltanár futott ki a pályára. Az osztályból néhányan akár kilencven percig is teli torokból biztattuk, hátha észrevesz minket. Gondoltuk, ez a misszió akár egy jeggyel is többet jelent majd feleléskor. Bevált a trükk.
Igazán, most sajnálhatom, hogy 1973 őszén már hiányoztam a lelátóról. Laci barátom is csupán hivatalból, fotózni látogatott ki oda. Elmondása szerint szeptember végén egy nem mindennapi labdarúgó-mérkőzésről kellett képeket készítenie a lapnak. A nevezetes Simonyi család a miskolci újságíró- és színészválogatottal csatázott a gyepen. Nem először, öt évvel korábban, fénykorukban még a népkerti Munkás pályán rendezték meg ezt a viadalt.
Nagyítóval néztem át a sárguló fotókat, s örömmel fedeztem fel a két hajdani kollégámat, akik ki mertek állni a családi csapat ellen. Az álló sorban jobb szélen Nyitrai Péter, előtte pedig Paulovics Ágoston guggol. Hogy ne csigázzam az olvasók érdeklődését, jelzem, a Simonyi család lemosta a pályáról a művészeket és a kollégáimat. Ki is panaszkodták magukat, hogy nem maradt idejük a felkészülésre, munkaidő-kedvezményt kértek, de sem a színház, sem a lapkiadó vezetői nem engedélyezték. Szóval így jártunk.
Ki is volt az ellenfél, ezt a korabeli tudósításból idézem. Sokáig egy fogalom volt a fociban a Simonyi család. Helyük van a sporttörténelemben, úgy álltak ki, hogy a kapus kivételével mind egy nagycsalád tagjai voltak. Csak a nagyobbakat említsem – ifj. Simonyi Jenő, Simonyi VIII. Ferenc, Simonyi V. Miklós, Simonyi IV. Gyula, Simonyi IX. László, ifj. Simonyi Gyula, Simonyi I. István, Attila Patrik Simonyi és Simonyi II. András. A tiszta Simonyiból álló csapatban csupán csak a diósgyőri kapus, Károlyi József volt a kakukktojás. A többiek mind hazai és külföldi csapatok leigazolt játékosai voltak még annak idején.
Egyébként a nagy meccs előtt a Miskolci ÁFÉSZ és a Miskolci Pamutfonó női csapata mérkőzött meg. A krónika szerint az idő már elszállt a híres miskolci család felett, annyi potenciáljuk még volt, hogy a csepűrágók és a firkászok ellen kiálljanak, de a jövőt borúsnak látták, a sors kibánt velük, a családban az utánpótlás zöme lánygyerek. Így múlt el a világ dicsősége.
