újságkészítés, így aztán küzdöttünk a fennmaradásért, mint malac a jégen. A sikeres és jövedelmező Helvécia ékszerkiállítás után, az akkor éppen 150 esztendős osztrák Springer Vadászáruház fegyvereit mutattuk be Miskolcon. Jobb híján egy Bajcsy-Zsilinszky utcai emeleti klubban tettük közszemlére a kínálatot egy júniusi hétvégén. A máig őrzött vendégkönyv tanúsága szerint óriási volt az érdeklődés.
Még csak 1990-et írtunk, sok ezren voltak kíváncsiak a nyugati vadászpuskákra és a Bécsben olcsón kapható gáz- és riasztópisztolyokra. Az első napon elfogytak az ötvenforintos belépőjegyek, amelyek egyébként a napi árfolyamon levásárolhatók voltak a Springer üzletekben.
Ennek köszönhetően döntöttük el, hogy sajátos módon, de megismételjük a bemutatót. Kitaláltuk, hogy az akkor éppen hirtelenjében begyűjtött elvtársi, önvédelmi fegyvereket tesszük majd közszemlére. Legnagyobb meglepetésünkre a megyei rendőr-főkapitányság teljes rugalmassággal fogadta kérésünket. Mondván, addig sem nekik kell őrizni a legalább öt nagy ládányi tüzes szerszámot. Sőt még arra is lehetőség nyílt, hogy a munkásőrök elárvult Kalasnyikovjait is bemutassuk. Példátlan gyorsasággal kaptuk meg az engedélyeket, így pár napon belül egy valóságos fegyverarzenál átmeneti tulajdonosai lettünk. S ehhez az osztrákok még újabb húsz pisztolyt is adtak. Kölcsönbe. Egyetlen kikötés volt az engedély kiadójától, hogy csak kiszolgált rendőrre bízhatjuk a tárlat őrzését. Egy nyugalmazott alezredesnél alkalmasabb, lelkiismeretesebb közeget aligha találhattunk volna erre a feladatra. A teremben aludt, és a bejárati kapu kilincséhez erősített madzagot a lábára kötözte.
A dekoratőr művészi finomsággal rendezte el a rozsdálló és olajtól csöpögő pisztolyokat a múzeumtól kikölcsönzött tárlókba. Rendezéskor a mellékelt tanúsítványokból megtudhattuk, melyik kilencmilliméteres és hatharmincötös kié volt, kinek a páncéljában várta a bevetést. Esküszöm, ma már, ha akarnám sem tudnám kifecsegni. Arra viszont emlékszem, jókat derültünk, amikor az általunk is jól ismert személyeket elképzeltük a mordályukkal párosítva. Különös, hogy egy kis kaliberű pisztoly markolatán egy horogkeresztes címer virított. Sok volt a szovjet gyártmányú TT tiszti revolver, de akadt egy első világháborús császári forgótáras is a ládák alján. Csak igazi mordályra nem leltünk.
Az országjárás után, amikor a Kalasnyikovokat visszaszállítottuk egy szigorúan titkos bázisra, különös ajánlatot kaptunk. Mondta a parancsnok, hogy rengeteg lezsírozott géppisztoly vár itt eladásra. Elmesélte, jó lenne túladni ezeken, mert az őrzésük sincs ingyen. Figyelmesen meghallgattuk a burkolt üzleti ajánlatot, majd megköszöntük s elköszöntünk.
Hogy végül mi lett a biznisszel, az majd egy másik történet...
(Címlapkép: Illusztráció; Fotó: Pixabay)
