Ugrás a tartalomra

Televíziós stáb tagjain kattant bilincs Venezuelában

Létrehozva
Őrizetbe vették az Egyesült Államok spanyolajkú közössége legnépszerűbb televíziójának, az Univisionnek a riporterét és forgatócsoportját a venezeulai elnöki palotában, mert Nicolás Maduro venezuelai elnöknek nem tetszettek a feltett kérdések – közölte az Univision. A forgatócsoportot kedden kiutasítják Venezuelából.

Az Univision riportere, Jorge Ramos, aki hétfőn készített interjút a venezuelai elnökkel, elmondta: Maduro azután állt fel az interjútól, hogy egy olyan videót mutatott neki, amelyen fiatalok szemétszállító kocsiból esznek. Az elnök azt sem vette jó néven, hogy azt mondta, a venezuelaiak diktátornak tartják őt, és a politikai válságról, a kínzásokról, a politikai foglyokról szóló állításokról kérdezte. Mindezt Maduro „láthatón nem vette jó néven”, és az interjút le is állították – tette hozzá.

A televízió azt közölte, hogy a forgatócsoportot az interjú után három órán keresztül fogva tartották az elnöki palotában, elvették a felvett anyagot és személyes holmijaikat is. Később a hattagú forgatócsoport szabadon távozhatott.

A venezuelai elnöki hivatal bejelentette, hogy a forgatócsoportot kedden kiutasítják az országból. Jorge Rodríguez venezuelai tájékoztatási miniszter a Twitteren azzal vádolta meg az Univisiont, hogy egy „olcsó showműsorra” utazott.

Címlapképünk csak illusztráció!

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.