Ugrás a tartalomra

Németország az EU legnagyobb csokoládétermelője

Létrehozva
Az Európai Unióban 2017-ben 4 millió tonna csokoládét gyártottak, ebből 1,3 millió tonnát Németországban, amely így messze az unió legnagyobb termelője.

Az Eurostat, az EU statisztikai hivatala szerdán összeállítást tett közé, amely szerint Németország adja az EU termelésének 32 százalékát, megelőzve Olaszországot, ahol az unió össztermelésének 18 százalékát, 0,7 millió tonnát gyártottak. Őket Franciaország és Hollandia követi egyenként 0,4 millió tonnával.

Az Eurostat adatai szerint 2017-ben az EU csokoládé termelésének összértéke 18,3 milliárd euró volt.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.