Ugrás a tartalomra

Csaknem teljes feldolgozottság mellett is 70 százalék fölött áll Zelenszkij

Létrehozva
Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 97,84 százalékának összeszámlálása után továbbra is Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,15 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,53 százalékon áll - tájékoztatott hétfőn a Központi Választási Bizottság (CVK) a honlapján.
Kép
Forrás: 444.hu

A részeredmények szerint az országban egyedül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében áll Porosenko az élen - ott a voksok 62,82 százalékát szerezte meg, míg ellenfele 34,45 százalékot -, az összes többi megyében Zelenszkij vezet. Ezen kívül külföldön kapott a hivatalban lévő elnök több szavazatot (54,73 százalék), mint Zelenszkij (43,78 százalék). 

Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) ellenzéki párt vezetője hétfőn egy újabb esélynek nevezte a változásra Zelenszkij győzelmét a parlamenti frakciók közötti egyeztető ülésén. Szerinte kétszer volt már hasonló esélye Ukrajnának, a 2004-es "narancsos forradalom" és a 2014-es "méltóság forradalma" után, de mindkétszer veszni hagyták, most viszont az emberek békés úton szerezték meg ismét ezt az esélyt. 

Szerinte most az a kérdés, hogyan kell végrehajtani a változtatásokat, mert az emberek "nem fognak éveket várni". Felszólította képviselőtársait, hogy ne akadályozzák az új elnököt a változtatások végrehajtásában, mert azzal a választók akaratával szegülnek szembe. Szavai szerint mihamarabb lehetőséget kell adni az új államfőnek arra, hogy új személyeket nevezzen ki a főügyészség, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a védelmi tárca élére. 

Timosenko sürgette továbbá, hogy ne várjanak az őszi parlamenti választásokig, hanem már most nevezzen ki a parlament új kormányt.

Viktor Janukovics, a 2014-es Majdan-tüntetések nyomán leváltott és Oroszországba menekült volt ukrán elnök gratulált Zelenszkijnek választási győzelméhez - közölte hétfőn fiának ügyvédje, Jurij Kiszarij a Facebookon. Üzenetének valódiságát megerősítette az Ukrajinszka Pravda hírportálnak Janukovics ügyvédje, Vitalij Szergyuk is. Ebben a menesztett ukrán elnök azt írta, hogy az ukránok nehéz történelmi pillanatban bízták rá az államfői posztot, amikor "a békeszerető ukrán nép sokkal megosztottabb és jobban radikalizált" volt, mint bármikor.

Janukovics a Donyec-medencei konfliktust "testvérháborúnak" nevezi üzenetében, említést sem téve az Ukrajnával szembeni orosz agresszióról - emelte ki a  hírportál. "Ezen szörnyű szenvedésekért a bűn Petro Porosenkót és társait terheli, akik az elmúlt években a gyűlölet és az erőszak politikáját folytatták. A választók már egyértelmű ítéletet mondtak fölöttük szavazataikkal. A történelem biztosan meghozza majd a saját, még keményebb ítéletét" - fejtegette Janukovics. Szavai szerint Zelenszkijnek az a feladata, hogy békét hozzon Ukrajnának, "egyesítse és összebékítse az ukrán népet". A Moszkva-barát exelnök kijelentette, hogy "mélyen fejet hajt az ukrán nép bölcs döntése, tudatos választása előtt".  

Január 24-én egy kijevi bíróság 13 év börtönre ítélte távollétében Janukovicsot hazaárulásért, amiért segédkezett Moszkvának az Ukrajna elleni orosz agresszió végrehajtásában, a Krím félsziget elcsatolásában és a Donyec-medencei fegyveres konfliktus kirobbantásában. Az ítéletet Janukovics védői megfellebbezték, ezért még nem jogerős.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.