A halálos baleset a versenyzők szállásához közel eső egyik többszintes klubban történt. Bíró Attila, a negyedik helyen zárt magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére elmondta, ők is ott voltak, de szerencsére mindenki jól van.
Tóth Bálint, az M4 Sport helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy magyar úszók is tartózkodtak a közelben, ők azonban nem voltak az épületben, amikor a szerencsétlenség történt.
A hatóságok tájékoztatása szerint összesen 370-en tartózkodtak a klubban, amikor a 2,5 méteres magasságban lévő galéria egyenesen a mulatozókra esett, akik közül sokakat törmelékdarabok találtak el. A hatóságok azt gyanítják, hogy a túl nagy súly miatt dőlt össze a szerkezet. Szemtanúk több mint száz bulizóról számoltak be a galérián. A halálos áldozatok nem sportolók. A Yonhap dél-koreai hírügynökség a városvezetésre és a tűzoltóságra hivatkozva közölte, hogy kilenc sportoló könnyebben megsérült: négy amerikai, két új-zélandi, egy holland, egy olasz és egy brazil. A brazil állampolgárt leszámítva mindannyian vízilabdázók. Hatan közülük nők. Kar-, illetve lábsérüléseik zúzódásoktól vágott sebekig terjednek.
A Yonhap információja szerint a szórakozóhelyen körülbelül húsz külföldi sportoló tartózkodott a tragédia idején. A tucatnyi könnyebb sérült listáján két üzbég állampolgár is szerepel, úgy tudni azonban, hogy ők nem sportolók.
A tűzoltóság megerősítette, hogy több sportoló megsebesült, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még korai lenne arról nyilatkozni, hány sérült van összesen. A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) közleményben fejezte ki sajnálkozását a történtek miatt és kívánt a baleset sérültjeinek mielőbbi jobbulást. Hangsúlyozta, hogy mivel a július 12. és 28. között megrendezett 18. FINA vizes világbajnokság résztvevői is érintettek, szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet és minden intézkedést megtesz, hogy biztosíthassa a szükséges támogatást és egészségügyi ellátást a sérült külföldi sportolóknak.
Halálos áldozatok és sérült sportolók egy kvangdzsui szórakozóhelyen
Létrehozva
Két dél-koreai állampolgár meghalt, és többen megsérültek, köztük a kvangdzsui vizes világbajnokságon részt vevő sportolók is szombatra virradóra, mert összeomlott egy éjszakai klub galériája - közölte a helyi tűzoltóság. A balesetnek nincs magyar sérültje.
Ez is érdekelhet
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Röpke másfél milliárdért miénk lehet ez a ritka szupersportautó
Lottónyertesek előnyben.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.