Ugrás a tartalomra

Csak lányok születtek egy lengyel faluban az elmúlt kilenc évben

Létrehozva
Egy délnyugat-lengyelországi megye polgármestere díjat ígért annak a párnak, amelynek fia lesz Miejsce Odrzanskie faluban, ahol 2010 óta csak lányok születtek.

A településen, amelynek 300 lakosa van, nem tudják, mi az oka annak, hogy kilenc éve nem született egyetlen fiú sem. Az önkormányzat illetékeseit azonban aggasztja a dolog, mondván nem lesz dolgos kéz a mezőgazdaságban.

Rajmun Frischko megyei vezető, akinek szintén csak lányai vannak, pénteken a TVN24 hírtelevíziónak elmondta, hogy kellemes meglepetésben részesül az, akinek legközelebb fia születik.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.