Ugrás a tartalomra

Lufikon lebeg egy híd Moszkvában

Létrehozva
Nem mindennapos művészi alkotást készítettek el Moszkva egyik közparkjában. Egy francia formatervező vezetésével több önkéntes 300 kartondobozból épített egy hidat.
Kép

A szerkezetet ezután három hatalmas léggömb segítségével felemelték és óvatosan a parkban található tó fölé helyezték. Sokan vettek részt a 18 méter hosszú szerkezet mozgatásában, majd pedig rögzítésében.

A rendhagyó híd még napokig lebeg majd a parkban, az alkotók pedig remélik minél több embert vonz majd a szabadba a rendhagyó alkotás.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.