Ugrás a tartalomra

Egy nap alatt 220 millió fát ültettek Indiában

Létrehozva
Több mint egymillió indiai 22 millió fát ültetett pénteken az észak-indiai Uttar Pradesben a klímaváltozás ellen hirdetett kormányzati kampány keretében, amelynek célja élhetőbbé tenni az ország legnépesebb államát.
Kép

Bivhas Randzsán, az indiai erdészeti hatóság szóvivője szerint mások mellett diákok, képviselők, kormányzati tisztségviselők is részt vettek a több tucatnyi – köztük 16 gyümölcstermő – fafajhoz tartozó facsemeték elültetésében az utak, vasúti sínek mentén és erdős térségekben.

Randzsán kiemelte, hogy az akció az erdőtakaró növelését célozza a több mint 200 millió lakosú Uttar Pradesben. Az állam főminisztere, Jogi Aditjanath pedig úgy fogalmazott: “azért tűztük ki célul a 220 milliót, mert Uttar Prades 220 millió ember otthona”.

A fákat több mint 1,4 millió helyszínen ültették el. A kormány szóvivője emlékeztetett, hogy általában csak a csemeték 60 százaléka érik fává, a többi vízhiány és betegségek miatt elpusztul. Az indiai vezetés ígéretet tett, hogy az ország területének harmadán megtartja az erdőségeket. Ugyanakkor az 1,3 milliárdos lakosságszám és a rohamos iparosítás mellett nehéznek ígérkezik e fogadalom teljesítése.

Kép

Hasonló erdősítési erőfeszítéseket folytat Etiópia is, amely a múlt héten világrekordot állított fel 353 millió facsemete egyetlen nap alatti kiültetésével. Addisz-Abeba elképzelései szerint négymilliárd fát ültetnének október végéig. „Etiópia egyre kiszolgáltatottabb a hirtelen változó éghajlati körülményeknek, az erdőtakaró hiánya miatt csökken a talaj termőképessége” – hangsúlyozta Umer Husen etióp mezőgazdasági miniszter. Mint mondta, a májusban indult faültetési kezdeményezéssel szeretnének ellene hatni ennek a negatív folyamatnak. Umer szerint a Green Legacy (Zöld Örökség) nevet viselő program keretében sikerült július 29-én egyetlen napon több mint 353 millió fát ültetni, az országos akcióban 23 millió ember vett részt.

Az Abiy Ahmed etióp kormányfő vezette projekt megvalósításának idejére számos közintézményt és iskolát bezártak, hogy minél többen részt vehessenek a faültetési programban.

Az ENSZ adatai szerint a 20. században Etiópia területének 35 százalékát borították erők, ez azonban négy százalékra zsugorodott a 2000-es évekre, ráadásul a jelenleg mintegy 105 millió lakosú kelet-afrikai ország lélekszáma rohamosan gyarapodik.

 

 

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.