Ugrás a tartalomra

Több száz repülőjáratot töröltek a tüntetések miatt Hongkongban

Létrehozva
Több mint háromszáz járatot törölt a hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint kedden reggel, miután a légikikötőben ötödik napja ülőtüntetés zajlik - jelentette internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Kép

A Hongkong Lantau-szigetén található, a világ egyik legforgalmasabbjának számító nemzetközi repülőterén mintegy 160 kimenő, és 150 beérkező járatot töröltek kedden. Több száz utas kényszerült a repülőtéren tölteni az éjszakát azt követően, hogy hétfő délután az összes aznapi, összesen csaknem 180 járatot töröltek. A Hongkongban rekedt utasok ráadásul vagy semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy mikor kelhetnek útra, vagy téves információt küldtek ki nekik üzenetben - írja a SCMP.

A repülőtér vezetése arról nem számolt be, hogy pontosan mi indokolja a keddi járatok törlését. A végig békésen zajló ülőtüntetés résztvevőinek többsége még hétfőn éjszaka távozott, kedd délelőtt már csak egy kisebb csoport maradt a helyszínen. 

Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a tüntetők "szakadékba taszítják" a várost a "jogállamiság lerombolását" célzó törekvéseikkel. A kormányzó könnyeivel küzdve azt mondta: a nemzetközi repülőtér működését ellehetetlenítő ülőtüntetés, a rendőrőrsök elleni támadások, valamint a megmozdulások során alkalmazott forgalomakadályozás következtében Hongkong többé nem biztonságos hely. Lam a sajtótájékoztatón elhárította az újságírók kérdéseit az esetleges lemondásáról - írja a SCMP. 

Kép

A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik. 

A megmozdulások hétről-hétre egyre hevesebb összecsapásokba torkollnak a városban. A tiltakozók közül néhányan vasárnap téglákat és Molotov-koktélokat dobtak a rendőrökre, akik szintén egyre kíméletlenebbül lépnek fel velük szemben, a tömegoszlató eszközök egész arzenálját bevetve ellenük. 

Megfigyelők aggodalommal tekintenek Peking fokozódóan elutasító állásfoglalásaira, attól tartva, hogy amennyiben a hongkongi kormányzatnak nem sikerül lecsillapítania a kedélyeket, Kína közbeavatkozna a "rend helyreállítására", melyet elsődleges feladatként jelölt meg. Jang Kuang, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának szóvivője ráadásul hétfőn úgy nyilatkozott: "a szélsőséges tüntetők különösen veszélyes tárgyakkal támadtak a rendőrökre, ami már önmagában bűncselekménynek számít, és a terrorizmus első jeleiről árulkodik". A "terrorizmus" bélyege ürügyként szolgálhat a kemény fellépésre Peking részéről. 

A 7 millió lakosú, különleges közigazgatási státusszal rendelkező város 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért Kínához, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. A tiltakozók azonban úgy látják, Peking egyre növeli a befolyását, és ezzel egy időben korlátozza a hongkongi demokratikus jogokat.
 

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.