Ugrás a tartalomra

A goai filmfesztiválon lesz Deák Kristóf új alkotásának világpremierje

Létrehozva
Az A-kategóriás goai Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon lesz az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című televíziós nagyjátékfilmjének világpremierje – közölték az alkotók.
Kép
Forrás: port.hu

A közlemény szerint a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásként elismert goai filmfesztivál mindössze 15 filmet válogatott be az idei versenyprogramjába. A 2019-es mustra november 20-án kezdődik – írja a közlemény.

Deák Kristóf filmje az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten. Egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nemcsak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik – és egyikük sem sejti, hogy miért. Az igaz történetet feldolgozó film abszurd humorral ötvözi a korszak fojtogató, paranoid hangulatát.

A Foglyok India legrégebbi és legnagyobb fesztiválján olyan alkotásokkal együtt versenyez az Arany Páva-díjért, mint az Ezüst Medve-díjas Lótolvajok, amelynek rendezője a Narcos című sorozat Pablo Escobarját alakító brazil Wagner Moura. 

Az Indiai Nemzetközi Filmfesztivált 1952 óta az ország különböző pontjain rendezték meg, 2004 óta ad otthont számára a tengerparti Goa. A Foglyokat az alkotók közül a rendező, Deák Kristóf, a film egyik producere, Dreissiger László, Szamosi Zsófia színésznő, valamint Vörös András forgatókönyvíró képviseli majd Indiában.

A Foglyok televíziós bemutatója várhatóan 2019. decemberben lesz a Duna televízió műsorán, moziban pedig csak exkluzív vetítések keretében lehet majd megnézni a filmet. A film a Filmfabriq gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, a MasterGood főtámogatói részvételével – olvasható a közleményben.

A miskolciak ismerhetik már az alkotást, hiszen az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programjában szerepelt.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.