Ugrás a tartalomra

Arnold Schwarzenegger most már nagyon szeretne egy új Ikrek-filmet

Létrehozva
Nagyon sok ötlete van egy második részre, ráadásul Eddie Murphy-vel.
Kép
Forrás: 24.hu

Arnold Schwarzenegger eléggé be van táblázva, nemrég mutatták be a Terminátor: Sötét végzet című új filmjét. A jövőben animációs sorozatban is szerepel majd szinkronmunkájával, és a Conan, a barbár folytatását is betervezték. Most a LADbible-nek beszélt arról, hogy az 1988-ban készült Ikrek című filmjét is folytatná – kvázi kampányolva az ügy mellett.

- Nagyon régóta arról álmodozom, hogy kapjon egy előzményt az Ikrek, csak más néven. Lehetne hármas ikrek, és Eddie Murphy-vel, valamint Danny DeVitóval csinálnám. Az emberek meg azt mondanák, hogy itt van két fehér srác, mellettük meg egy színes bőrű. Mégis hogy lehet ez? Mi történt a spermával? Szerintem vicces lenne.

Kérdés, a stúdió mennyire gondolja komolyan Schwarzi ötletét, ugyanis hosszú évek óta felmerül a folytatás ötlete, de sem rendezőben, sem forgatókönyvben nem realizálódott még. Pedig az első film kasszasiker volt a maga 216 millió dolláros bevételével.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.