Ugrás a tartalomra

Kicsit tamagocsi feeling, csak ez élő: csibékkel az internetfüggőség ellen

Létrehozva
Indonézia egyik városában egy elég furcsa, ám annál inkább kedves programot indítottak el: csirkéket és csilipaprikamagokat adnak a diákoknak annak reményében, hogy elvonják figyelmüket az állandó internethasználatról, és kevesebb időt töltenek majd a képernyők előtt.

Jáva szigetének nyugati részén, Bandung városának vezetése határozta el magát a kísérleti program mellett, melyben tíz általános iskola és két középiskola tanulói között osztanak ki 2000 kiscsibét és 1500 csilimagot – olvasható a CNN hírei közt.

A cél, hogy a gyerekek az állatok gondozásával és a növények nevelésével töltsék szabadidejüket az elektronikai eszközök nyomkodása helyett. A 2019-es Global Digital Report felmérése szerint egy átlagos indonéz internethasználó naponta 8 óra 36 percet tölt online, ami majdnem két órával meghaladja a világátlagot.

Az új program nemcsak a szülők, hanem a gyerekek tetszését is elnyerte.

Ez is érdekelhet

Robbanás történt egy tömbházban Bukarestben. Maszol.ro
Halálos áldozatokkal járó súlyos gázrobbanás szakította ki egy bukaresti panelház falait
VilágBulvárHavaria
Rendkívüli erejű gázrobbanás szakította ki pénteken egy többemeletes bukaresti lakóépület sarkát, a katasztrófavédelem közlése szerint három ember életét vesztette, és 15-en kerültek kórházba, többen súlyos állapotban.
Trump-Putyin találkozó Budapesten
Világ
A háború lezárásáról a magyar fővárosban tárgyalhat a két ország vezetője.
Napi 13 óra (!) munka? Egy európai országban bevezethetik
Világ
Ezután nem gyulladnak görögtüzek a munkavállalóknál.