Ugrás a tartalomra

Hasonmás alkalmazását javasolták Putyinnak, de ő elutasította

Létrehozva
Vlagyimir Putyin elnöknek a 2000-es évek elején azt javasolták, hogy személyes biztonsága érdekében alkalmazzon hasonmást, de ő ezt elutasította.

Kép

Erről maga Putyin beszélt a TASZSZ hírügynökségnek a kormányzásának 20. évfordulója alkalmából adott interjúban, amelynek újabb részletét csütörtökön hozták nyilvánosságra.

"Felmerült ez az ötlet, de elutasítottam a dublőröket. Ez a terrorizmus elleni harc legnehezebb éveiben történt" - mondta az elnök.

Elmondása szerint a 2000-es évek elején azt javasolták neki, hogy a veszélyes helyeken és rendezvényeken hasonmás helyettesítse, de ez sosem történt meg.

A kérdés, hogy vannak-e Putyinnak dublőrjei, régóta foglalkoztatja az orosz közvéleményt. 2001. december 21-én egy Kosztroma megyei lakossági fórumon például - amelyet az ORT és az RTR televízió is élőben közvetített - egy nő azt tanácsolta neki, alkalmazzon egy hozzá a megszólalásig hasonlító személyt, hogy ideje legyen részt venni az összes megbeszélésen, egyebek között a csúcstalálkozókon is. Putyin azt mondta akkor, hogy nincs hasonmása.

2009 augusztusában feljegyezték, hogy az akkor miniszterelnöki tisztet betöltő Putyin az akkori elnökkel, Dmitrij Medvegyevvel az oldalán, Szocsiban sétálva járókelőkbe futott bele a tengerparton. A hitetlenkedőknek arra a kérdésére, hogy vajon az igazi állam- és kormányfővel találkoztak-e, Medvegyev azt mondta, hogy nem dublőröket látnak, hanem őket magukat, eleven valójukban.

2000 augusztusában Jevgenyij Murov, az orosz állami vezetők és a kormányépületek biztonságáért felelős Szövetségi Őrszolgálat (FSZO) vezetője "mítosznak" és "képtelenségnek" nevezte a Putyin állítólagos dublőrjeiről elterjedt híreszteléseket. Mint mondta, a hasonmások alkalmazása a szakszolgálat gyengeségének elismerése volna.

Ez is érdekelhet

Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.