Ugrás a tartalomra

A Mátrix 4. forgatása akár július elején folytatódhat

Létrehozva
Akár már július elején folytatódhat a Mátrix 4. forgatása - tudta meg a Variety.com a Warner Bros. filmstúdiótól.
Kép

Lana Wachowski sci-fijének produkciója a koronavírus-járvány miatt állt le, de a hollywoodi lap forrásai szerint a stúdió most további nyolc hétre meghosszabbította a szerződéseket, hogy a színészeket legalább július 6-ig megtartsa. A Mátrix 4. forgatása februárban kezdődött San Franciscóban, majd a stáb március közepén Berlinbe költözött. Az európai helyszínen azonban már nem indulhattak el a felvételek, mert addigra kirobbant a világjárvány. 

A Mátrix-filmek sztárjai, Keanu Reeves és Carrie-Anne Moss az új folytatásban ismét játszanak. A jelen állás szerint 2021-ben mutathatják be a filmet a mozik, de a stúdió még nem közölt pontos dátumot. A negyedik rész forgatókönyvét Aleksandar Hemon és David Mitchell írta Wachowskival, aki producerként is jegyzi a filmet. A Warner Bros. tavaly augusztusban jelentette be, hogy belevágnak a Mátrix-történet folytatásába. A Mátrix-trilógia együtt több mint 1,6 milliárd dolláros (524 milliárd forintos) bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból. A három filmet Lana és nővére, Lilly Wachowski együtt írta és rendezte.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.