Ugrás a tartalomra

Floridában felbocsátották a SpaceX űrhajóját két asztronautával a fedélzetén

Létrehozva
Helyi idő szerint szombat délután sikeresen felbocsátották Floridából a SpaceX űrhajóját két asztronautával a fedélzetén.
Kép
A több, hosszú expozíciós idővel készült felvételből számítógéppel összeállított felvételen a Nemzetközi Űrállomás (ISS) látszik az égen Salgótarján Somoskő településrészéről fotózva. A képen az űrállomás mozgása fényes szakaszként látható. Forrás: mti.hu Fotó: Komka Péter

Kilenc év után először indultak a Nemzetközi Űrállomásra űrhajósok az Amerikai Egyesült Államokból. A Crew Dragon nevű űrhajón Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták foglalnak helyet; előbbi 49, utóbbi pedig már 53 éves.

Az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) ezúttal nem önerőből, hanem Elon Musk milliárdos SpaceX nevű magánvállalatával együttműködve bocsátotta fel az űrhajót. Ez az első alkalom az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indít űrexpedíciót.

Az indításnál jelen volt Donald Trump amerikai elnök és Elon Musk, a SpaceX dél-afrikai születésű elnök-vezérigazgatója. "Ez hihetetlen" - mondta a fellövés utáni pillanatokban Trump, hozzátéve, hogy "ez még csak a kezdet".

A kilövéssel már szerdán megpróbálkoztak a floridai űrközpontban. Akkor azonban a viharos időjárás miatt alig húsz perccel a start előtt elhalasztották az indítást. A NASA szombat reggel hozta meg a döntést a szombati felbocsátásról, amely a rossz időjárás miatt még délben is kétséges volt.

A start rendben zajlott: a fellövés után a Falcon rakéta első fokozata levált, és megindult vissza a Föld felé. A rakéta Föld körüli pályára állt, és óránként több mint 27 ezer kilométeres sebességgel tart a Nemzetközi Űrállomás felé. A dokkolás a start után 19 órával várható.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.