Derek Chauvin, a Floyd nyakára térdelő, és ezzel a férfi halálát okozó rendőr ellen első fokú gyilkosság, míg három társa ellen bűnrészesség miatt emelnek vádat - jelentette be Ellison irodája. Floyd családjának ügyvédje, Ben Cramp korábban arra kérte a hatóságokat, hogy a lehető legsúlyosabb tényállás miatt emeljenek vádat Chauvin ellen, és sürgette a három másik rendőr felelősségre vonását is. A gyilkosság helyszínén szerdán, nagy tömeg előtt elmondott beszédében Cramp hangsúlyozta: a 46 éves Floydot "megkínozták, halálra kínozták". A friss bejelentés után az ügyvéd közleményt adott ki, amelyben leszögezte: "fontos lépés ez az igazságszolgáltatás útján".
Délután le is tartóztatták a másik három rendőrt: Tou Thaót, Alexander Kuenget és Thomas Lane-t, továbbá egymillió dollárra emelték Chauvin óvadékának összegét. Keith Ellison a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezte: noha tart még a bizonyítékok gyűjtése, az első fokú gyilkosság vádjához már elégséges bizonyíték áll rendelkezésre.
A május 25-én Minneapolisban történt rendőri intézkedés sokkolta az amerikai társadalmat és jelentős visszhangot keltett külföldön is. A négy rendőr igazoltatta a 46 éves George Floydot, megbilincselte és a földre kényszerítette őt. Egyikük, a 44 éves Chauvin a nyakára térdelt, legalább 8-9 percen keresztül. Floyd csak annyit tudott suttogni, hogy nem kap levegőt, és a halottkémi jelentés szerint már az ötödik percben meghalt. Halála után tüntetéssorozat kezdődött szerte az Egyesült Államokban.
Súlyosbítják a vádat a Floyd halálát okozó rendőr ellen
Létrehozva
Súlyosbítják az afroamerikai George Floyd halálát okozó rendőr elleni vádat, és letartóztatási parancsot adtak ki a három másik intézkedő rendőr ellen is - jelentette be helyi idő szerint szerda délután Keith Ellison minnesotai igazságügyi tárcavezető.
Ez is érdekelhet
Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.