Ugrás a tartalomra

Lemondásra kényszerült egy philadelphiai lap főszerkesztője egy főcím miatt

Létrehozva
Lemondásra kényszerült szombaton Stan Wischnowski, a Philadelphia Inquirer című amerikai lap főszerkesztője egy vitatott főcím miatt.
Kép

A főszerkesztő Az épületek is számítanak főcímet adta egy építészeti kritikának, amelynek a szerzője a többi között arról írt, hogy a részben a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom szervezte tüntetéseken megjelenő erőszakos elemek üzleteket gyújtottak fel és épületeket rongáltak meg, közöttük műemléképületeket is. A vitatott főcím összecsengett A fekete életek számítanak mozgalom elnevezésével, s a szerkesztőség afroamerikai munkatársai tiltakozni kezdtek.

A lapvezetés bocsánatot kért, a címet megváltoztatta, és a Pulitzer-díjas, 58 éves Wischnowskinak, aki egyben a lapkiadó alelnöke is, le kellett mondania mindkét posztjáról. Lisa Hughes, a kiadó elnök-vezérigazgatója a szerkesztőségnek írt emlékeztetőjében "sértőnek és nem megfelelőnek" minősítette a főcímet, s leszögezte, hogy a lapnak "diverzifikálnia kell" munkatársi gárdáját.

A philadelphiai lap bocsánatkérése a The New York Times bocsánatkérése után jelent meg. A The New York Times ugyanis szerdán közölte Tom Cotton arkansasi republikánus szenátor véleménycikkét, amelyben a politikus arról írt, hogy helyesnek tartja az erőszakkal szembeni rendőri fellépést. "A nemzetnek helyre kell állítania a rendet" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a hadsereg erre készen áll. A lap a cikk megjelenése után össztűz alá került, s szintén bocsánatot kért. "Téves szerkesztői döntésnek" minősítette Tom Cotton cikkének megjelentetését.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.