"Vannak arra utaló jelek, hogy a járvány mégiscsak egy kicsit újra megindult, ezért meg kell előznünk és fel kell készülnünk" a második hullámra - mondta a köztársasági elnök a francia forradalom kitörésének évfordulóján tartott nemzeti ünnepen adott hagyományos élő televíziós interjúban. "Készen állunk (a második hullámra), elegendő készlet és utánpótlás is rendelkezésre áll, és a gyakorlatban is megszervezetünk mindent, ami lehetővé teszi, hogy szembenézzünk a járvány megugrásával, ha megtörténne" - tette hozzá.
Emmanuel Macron megerősítette, hogy a kormány nem rendel el még egyszer általános karantént, s a hatóságok mindent megtesznek a második hullám megelőzésére. Ennek érdekében bármely francia állampolgár, orvosi ajánlás, recept vagy tünetek nélkül is ingyen teszteltetheti magát.
Augusztustól kötelező a maszkviselés a zárt helyeken Franciaországban
Létrehozva
Franciaországban augusztus 1-től kötelező lesz a maszkviselés minden nyilvános zárt helyen a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésére - jelentette be kedden Emmanuel Macron államfő.
Ez is érdekelhet
Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.