A pekingi székhelyű kínai vállalatcsoport a szintén tulajdonában lévő Jinri Toutiao nevű hírkereső applikáción osztott meg bejegyzést vasárnap este, amelyben úgy fogalmazott: "A ByteDance mindig is eltökélt volt abban, hogy globális céggé váljon. E folyamat során különböző bonyolult és előre nem várt nehézségekkel kerültünk szembe, ideértve a feszült nemzetközi politikai környezetet, a különféle kultúrák összeütközését, valamint versenytársunk, a Facebook által alkalmazott plágiumot és rágalmakat". A vállalat a bejegyzésben nem bocsátkozott további részletekbe a vádakról.
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója tavaly azzal vádolta meg a TikTokot, hogy cenzúráz egyes, a kínai kormányzattal szembeni politikai megnyilvánulásokat. A kínai applikáció üzemeltetője akkor visszautasította a vádat. Donald Trump pénteken közölte, hogy nemzetbiztonsági aggodalmak miatt betiltja a TikTokot az Egyesült Államokban. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint a platformon keresztül személyes információk kerülnek a Kínai Kommunista Párt kezébe.
Eközben a Microsoft amerikai szoftveróriás tárgyalásokat folytat a TikTok felvásárlásáról. A vállalat közleménye szerint a TikTok felvásárlását teljes biztonsági ellenőrzéstől és az Egyesült Államok számára nyújtott gazdasági előnyöktől teszik függővé. A Microsoft szeptember közepéig kívánja lezárni a tárgyalásokat.
Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok
Létrehozva
Plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok kínai videomegosztót tulajdonló ByteDance, miután Donald Trump amerikai elnök pénteken azzal fenyegetőzött, hogy betiltja az applikációt az Egyesült Államokban.
Ez is érdekelhet
Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.