Ugrás a tartalomra

Atomcsapással fenyegetnek az oroszok

Létrehozva
Oroszország működésbe hozza nukleáris potenciálját egy területe ellen intézett rakétatámadás esetén - figyelmeztetett az orosz védelmi minisztérium hivatalos lapjában, a Krasznaja Zvezdában pénteken közölt cikkében Andrej Sztyerlin vezérőrnagy, az orosz vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője és Alekszandr Hrjapin, a vezérkari akadémia katonai-stratégiai kutatóintézetének munkatársa.

"Bármely támadó rakéta nukleáris robbanótöltettel felszerelt rakétaként lesz pozícionálva. A rakéta indítására vonatkozó információ automatikusan Oroszország katonai-politikai vezetése elé kerül, amely a kialakult helyzet függvényében állapítja meg a nukleáris erők válaszlépésének nagyságrendjét" - írták. A szerzőpáros szerint most először konkretizálták nyilvánosan a nukleáris fegyver Moszkva általi bevetésének feltételeit azóta, hogy Vlagyimir Putyin elnök június elején jóváhagyta az orosz nukleáris elrettentési politika alapjait.

Sztyerlin és Hrjapin szerint ezekben az alapelvekben Oroszország kijelölte azokat a határokat, amelyeket senki sem léphet át, ellenkező esetben a potenciális ellenségnek azzal kell számolnia, hogy "a válasz kétségtelenül megsemmisítő lesz".

"Az első feltétel az Oroszország és (vagy) szövetségesei területét támadó ballisztikus rakéták indítására vonatkozó hiteles információ beérkezésévek áll összefüggésben. Magát a ballisztikus rakéta indítását rögzíti majd a rakétatámadásra figyelmeztető rendszer. Emellett nem lesz mód megállapítani felszereltségének (nukleáris vagy nem nukleáris) típusát" - áll a publikációban.

"Arra a feltett kérdésre, hogy mi a célja a jelentős nukleáris potenciállal rendelkező Oroszország elleni agressziónak, konkrét válasz adható: Oroszország mint állam megsemmisítése" - írták a szerzők.

Szerintük éppen ezért fognak orosz részről minden rakétát nukleárisnak tekinteni, ezért a válasz felől nem lehet kételye egyetlen szakértőnek sem, de annak mértékét az orosz vezetés fogja meghatározni.

Putyin június 2-ai, Oroszország nukleáris elrettentési politikájának alapjait megfogalmazó rendelete értelmében Moszkva atomfegyverrel válaszolna egy, az ország kritikus fontosságú kormányzati vagy katonai infrastruktúráját célba vevő, hagyományos fegyverrel végrehajtandó csapásra is. Az orosz hadászati tervezés alapját jelentő dokumentum mindemellett leszögezte, hogy a nukleáris feltartóztatás orosz politikája védelmi jellegű, célja a nukleáris erők képességének olyan szinten tartása, amely elégséges a potenciális ellenség feltartóztatására. Egyúttal szavatolja az ország szuverenitásának és területi épségének védelmét.

A Putyin által jóváhagyott politika értelmében Moszkva akkor is kész nukleáris fegyvert bevetni, ha az ellenség "hatást gyakorol" a kritikus fontosságú állami és katonai objektumaira, amelyek kiiktatása a nukleáris erők válaszlépéseinek meghiúsításához vezet, valamint olyan, hagyományos fegyverekkel végrehajtott agresszió esetén, amely az orosz állam létét veszélyezteti.

Sztyerlin és Hrjapin rámutatott, hogy a júniusi dokumentum a Szovjetunió és jogutódja, az Oroszországi Föderáció történelme során első alkalommal fejtette ki nyilvánosan Moszkvának a nukleáris feltartóztatásra vonatkozó hivatalos álláspontját. A szerzőpáros emlékeztetett rá, hogy július 27. és 30. között Bécsben orosz-amerikai szakértői konzultációkat tartottak a kétoldalú stratégiai párbeszéd keretében.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.