Ugrás a tartalomra

Jövő héten bejegyzik az első orosz vakcinát

Létrehozva
Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik - jelentette be Oleg Gridnyev orosz egészségügyi miniszterhelyettes pénteken újságíróknak Ufában, egy helyi kórházbővítés ünnepségén.
Kép

A vakcina meg fogja kapni a regisztrációt. Most tart utolsó szakaszában a kipróbálása. Szem előtt kell tartani, hogy  mindenekelőtt biztonságosnak kell lennie a vakcinának - mondta Gridnyev arra a kérdésére, hogy valóban megkapja-e a hivatalos bejegyzést augusztus 12-ére az oltóanyag.

A miniszterhelyettes szerint a vakcinát elsőként a legsebezhetőbb csoportok, az orvosok és az idősek kapják meg.

Makszim Ragyeckij, az egészségügyi tárca sajtószolgálatának vezetője valótlannak nevezte a Bloomberg és az Interfax hírügynökségnek azt az értesülését, amely szerint moszkvai orvosoknak és tisztségviselőknek felajánlották, hogy oltassák be magukat a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet (NICEM) által kifejlesztett vakcinával, amivel többen éltek is.

Ragyeckij szerint a lakosság vakcinálása, beleértve a rizikócsoportokét is, csak a hivatalos bejegyzés után történhet meg, ami a klinikai tesztelés harmadik, tömeges fázisában való részvételre is vonatkozik.

A világelsőnek mondott orosz vakcina fejlesztésének bírálói rendszerint arra szokták felhívni a figyelmet, hogy a dokumentáció nem hozzáférhető, és nincs világos információ a tesztelés harmadik, jövő hétre ígért "feltételes jóváhagyást" követő, korábbi közlések szerint októberben lezáruló tömeges szakaszáról sem.

Az orosz védelmi minisztérium, amely a Gamaleja Intézettel együtt dolgozott az első orosz oltóanyag kidolgozásán, már korábban bejelentette, hogy lezárta a tesztelést, és hatékonynak és veszélytelennek minősítette a vakcinát, amellyel októberben tervezik megkezdeni a tömeges oltást, és amelynek gyártását a tervek szerint havi több millió adagra futtatják fel.

Az elmúlt egy nap alatt 5241-gyel 877 135-re emelkedett Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzések száma a pénteken közölt hivatalos adatok szerint.

Ez 0,6 százalékos növekedést jelent. A napi növekmény immár harmadik napja kevesebb 5300-nál. Az új esetek 27,1 százaléka tünetmentes, a SARS-CoV-2 koronavírus országos reprodukciós rátája július 14. óta nem haladta meg a kettőt, pénteken 0,96 volt.

Oroszország a negyedik helyen áll a világban a kimutatott koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (4 883 657), Brazília (2 912 212) és India (2 027 074) után.

Az aktív esetek száma 2113-mal 178 818-ra csökkent. A halálozások száma 119-cel 14 725-re, a gyógyultaké pedig 7235-tel 683 592-re emelkedett.

Az országban a járvány kezdete óta több mint 30 millió, az elmúlt nap folyamán pedig mintegy 321 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 246 322 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.