Ugrás a tartalomra

Hősként ünneplik a kínai internetezők a fuldokló nőt megmentő brit főkonzult

Létrehozva
Hősként ünnepelték a kínai internetezők kedden a délnyugat-kínai Csungkingban állomásozó brit főkonzult, aki kimentett a vízből egy fiatal nőt.

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna beszámolója szerint Stephen Ellison főkonzul éppen Csungking peremvidékén tett látogatást szombaton, amikor egy fiatal nő a part menti sziklákon megcsúszva a folyóvízbe esett. Látva, hogy a nő elkeseredett küzdelmet folytat az erős áramlással, a triatlonversenyeken rendszeresen induló diplomata levetette cipőjét, és azonnal utána vetette magát. A kínai interneten azóta elterjedt videón látható, hogy mire a 61 éves Ellison odaért a szerencsétlenül járt nőhöz, ő már arccal lefelé feküdt a vízen. A diplomata a hátára fordította, majd gyors mozdulatokkal az utánuk hajított mentőgumihoz úszott a nővel, a parton állók pedig kihúzták őket. A nő rövidesen visszanyerte az eszméletét.

A kínai Twitternek is nevezett Weibo mikroblogon sokan osztották meg a videót. A kommentelők közül a legtöbben méltatták a brit diplomata tettét, míg mások a helyszínen lévő kínaiakat kritizálták amiatt, hogy közülük senki nem sietett előbb a bajba jutott segítségére.

A pekingi brit nagykövetség hétfőn a Twitteren közzétett bejegyzésben írta le az eseményeket, hozzátéve: rendkívül büszkék a csungkingi főkonzulra.

Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján szintén méltányolta a brit diplomata tettét: "bátorsága elismerésre méltó, ezért fogadja nagy dicséretemet".

A kínai-brit kapcsolatok az elmúlt időszakban fagyosabbá váltak, elsősorban amiatt, mert London bírálta Pekinget a szerinte a hongkongi autonómiát veszélyeztető lépései miatt, kivívva ezzel a kínai vezetés nemtetszését. 

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.