Ugrás a tartalomra

Egy 107 éves olasz nőt is beoltottak a koronavírus elleni vakcinával

Létrehozva
Fiorina Fiorelli 1913. január 13-án született és túlélte a spanyolnáthajárványt is.
Kép

Olaszország egyik legidősebb embere, a Lazio tartománybeli Tolfában élő Fiorina Fiorelli úgy döntött, hogy 107 évesen beadatja magának a koronavírus elleni vakcinát - írja az index.hu.

Az asszony egy idősotthonban él, a hírrő a tartomány elnöke, Nicola Zingaretti számolt be a Facebook-oldalán, egyben pedig köszöntötte is őt.

 

A politikus beszámolója szerint az asszony története remek példája annak, hogy az embereknek bízniuk kell az orvoslásban. Fiorina Fiorelli ráadásul annak idején átélte a spanyolnáthajárványt is, most pedig nem riad vissza attóp, hogy beadassa magának a koronavírus elleni oltást. 


 

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.