Ugrás a tartalomra

Beomlott egy olasz jégkorongklub csarnokának teteje

Létrehozva
Szerda reggel beomlott az észak-olaszországi Vipitenóban (Sterzing) a Wipptal Broncos jégkorongklub csarnokának teteje. Az első információk szerint személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
Kép

Az 1983-ban épült, 1500 férőhelyes Weihenstephan-Arena tetőszerkezete összeomlott. Azt egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy az Alpesi-ligában szereplő csapat további bajnoki szereplésére milyen hatással lesz a csarnokot ért káresemény.

A liga vezetője, Michael Suttnig elmondta: garantálják a rugalmasságot, és a következő napokban frissítik a bajnokság menetrendjét.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.