Ugrás a tartalomra

Izraelben vasárnaptól szabadtéren nem kell már szájmaszkot viselni

Létrehozva
Izraelben vasárnaptól nem lesz kötelező a szájmaszk viselése szabadtéren, miután jelentősen visszaesett az országban az új koronavírus-fertőzések száma - jelentette a Háárec című újság honlapja.

Juli Edelstein egészségügyi miniszter a tárca járványügyi szakembereinek javaslatát követve döntött a könnyítésről.

Zárt térben továbbra is kötelező lesz maszkot hordani mindenütt az országban. A döntést a minisztérium csütörtöki közleménye az új fertőzések számának folyamatos csökkenésével, a koronavírus-járvány jelentős visszaszorulásával indokolta, amit a világszinten is kiemelkedően magas átoltottságnak tulajdonítanak.

Izraelben a december 20-án kezdődött oltási kampányban eddig 5 338 967 embert legalább egyszer beoltottak a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, s ez az ország lakosságának 57,41 százalékát jelenti.

A szerdán elvégzett 55 470 teszt során mindössze 196 vírushordozót azonosítottak, ami 0,4 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában jelenleg 2984 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta összesen 836 699 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6314-en haltak meg Izraelben.

Ez is érdekelhet

Szijjártó Péter: sok magyar is érintett, ők több telefonszámon is kérhetnek információt, segítséget
Világ
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban tájékoztatta a Dubajban, Abu Dzabiban tartózkodó magyarokat a jelenlegi helyzetről, a konzulátusok és a budapesti call center elérhetőségéről.
Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.