Ugrás a tartalomra

Mongóliába és Grúziába is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok

Létrehozva
Mongóliával és Grúziával is létrejött a megállapodás, így a hét végétől karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön délelőtt.

A Brüsszelben tartózkodó Szijjártó Péter elmondta, az Európai Unió külgazdasági, külkereskedelmi minisztereinek ülésére érkezett, de közben zajlanak a kétoldalú tárgyalások arról, hogy "elismerjük egymás igazolványait más országokkal és ez alapján lehetővé tegyük a szabad utazást".

A miniszter bejelentette, lezárták a tárgyalást Mongóliával és Grúziával.

"Ennek értelmében mindkét országgal kölcsönösen elismerjük egymás oltási igazolványait, a hétvégétől életbe léptetjük a szabad utazási rendszert, ami azt jelenti, a magyar és mongol, valamint a magyar és georgiai állampolgárok egymás országai között karantén- és tesztkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak" - mondta.

Szijjártó Péter hozzátette: folynak az egyeztetések a többi európai országgal is. Megjegyezte: Európában Magyarország áll a legjobban az átoltottság tekintetében, "mi vagyunk a leginkább biztonságban, ezért mi tudunk a legjobban mozdulni, a többiek kevésbé".

Jelezte, amint az európai országokkal zajló tárgyalások lezárulnak, bejelentik a megállapodásokat.
 

Ez is érdekelhet

Donald Trump: Ali Hamenei halott
Világ
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.