Ugrás a tartalomra

Északi szomszédunknál csütörtöktől kéthetes lockdown jön

Létrehozva
Csütörtöktől két hétig tartó lezárás lép érvénybe Szlovákiában. Az iskolákat egyelőre nem zárják be – jelentette be Richard Sulík gazdasági miniszter a szlovák kormány szerdai döntését követően.
Kép
Fotó: Forbes.hu

A gazdasági tárcavezető elmondta, az új járványellenes intézkedésekkel csaknem valamennyi miniszter egyetértett – adta hírül az ujszo.com.

„Mindannyian azt szeretnénk, ha a helyzet addigra javulna. Tíz nap után a döntést újraértékeljük” – fogalmazott Richard Sulík, hozzátette: ezt követően pártja szorgalmazni fogja, hogy az oltottak előnyöket élvezhessenek az oltatlanokkal szemben.

Az az alkalmazott, aki nem kapta meg az oltást, illetve nem esett át a fertőzésen, és megtagadja tesztelési kötelezettségét, az a nemrégiben elfogadott törvény értelmében fizetés nélküli szabadságra kerül.

Kép
A döntés értelmében az iskolák nyitva maradnak, az éttermek, valamint a nem létszükségletű boltok azonban bezárnak | Fotó: reuters.com

Ján Mikas országos tisztifőorvos szerint a jelenlegi járványhelyzet a legrosszabb a pandémia kezdete óta. Úgy véli, az elfogadott intézkedések gyors és látható eredményeket hoznak majd. 

A tilalom nem vonatkozik a védőoltás felvételére, illetve az iskolalátogatás céljából történő kijárásra. A természetjárás csak az adott járáson belül lesz megengedett. Engedélyezett lesz a kutya- és macskasétáltatás is, de ebben az esetben a lakhelytől legfeljebb ötszáz méterre távolodhatnak el a lakosok. A kijárási tilalom nem vonatkozik továbbá az orvoslátogatásokra, a temetésekre, az esküvőkre és a keresztelőkre sem. Valamint közeli hozzátartozójuk gondozásának céljából is elhagyhatják az otthonaikat a szlovák állampolgárok. 

Ez is érdekelhet

Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.