Ugrás a tartalomra

Újjávarázsolná a Louvre múzeumot az új igazgató

Létrehozva
Új bejáratokkal és nyitvatartással, a gyűjtemények jobb hozzáférésével kívánja "újjávarázsolni" a párizsi Louvre múzeumot a tavaly kinevezett új igazgató, Laurence des Cars. Szerinte a "világ legszebb múzeumának" a látogatás minőségével és örömével kell visszahódítania a koronavírus-járvány után a hazai közönséget.

"Szeretném, ha mindenki felfedezné a Louvre-t, szeretném újjávarázsolni, ez a világ legszebb múzeuma, nekünk kell kreatívnak és innovatívnak lenni, a hely, a gyűjtemények fantasztikus történetének tiszteletben tartása mellett. Úgy kell tudnunk új oldalait bemutatni, hogy minden látogatóhoz szólunk" - mondta a világ legnagyobb múzeumának első női igazgatója, amikor fél évvel ezelőtti kinevezése óta először fogadta a sajtó munkatársait.      

A Louvre múzeuma 37 ezer műtárgyat birtokol, és a koronavírus-járvány előtt évente csaknem 10 millió látogatót fogadott. Tavaly is közel 3 millióan keresték fel, jóllehet az év első öt hónapjában zárva tartott. Tavaly a látogatók 61 százaléka francia volt, és kétharmaduk Párizs környékéről érkezett, míg a külföldi turisták jelentős része elmaradt az utazási korlátozások miatt.    

Miután Laurence des Cars 2025-2026 előtt nem számít arra, hogy a látogatók száma visszatérhet a járvány előtti rekordokhoz, a hazai közönség meggyőzését tartja a fő stratégiának. Úgy látja, hogy a franciáknak rossz véleményük van a Louvre szolgáltatásairól, a bejáratnál véget nem érő sorok, az alkotások előtt csoportosuló turisták miatt.    

A tervek szerint több új bejárat is nyílik, és a jövőben nem kizárólag az üvegpiramison keresztül lehet majd a Louvre-ba bejutni. A kiállítások jelenleg délután 6 órakor zárnak, így legkésőbb 5 órakor lehet belépni a múzeumba.    

"A 6 órás zárással azok a fiatalok, akik dolgoznak, csak hétvégén tudnak eljönni. Ez így nincs rendben" - vélte az igazgató, aki szeretné "a Louvre-t visszatenni a város vérkeringésébe, és a párizsi kulturális élet találkozóhelyévé tenni" koncertekkel, előadásokkal.      

"A látogatónak jól kell magát éreznie a Louvre-ban, nem pedig stresszesen" - hangsúlyozta az igazgatónő. "A Louvre-nak valami olyan egyedi dologról kell szólnia, amely a történetét tükrözi. Hiányzik a fejezetek közti kapcsolat. Szeretnénk jobban összekapcsolni a dolgokat" - fogalmazott.    

Megerősítette, hogy 2024-2025 körül nyílhat meg a bizánci művészeteket és a keleti keresztényeket bemutató állandó tárlat a Denon szárnyban, amely a Louvre kilencedik nagy gyűjteménye lesz, mintegy 1200 kiállított alkotással.    

Az új igazgató az időszaki kiállítások területét is szeretné növelni, valamint újból rendezni nagy tematikus kiállításokat más európai múzeumokkal együttműködésben. A 2200 munkatársat, köztük több mint kétszáz tudományos szakembert és kutatót foglalkoztató múzeum ugyanis 75 országgal áll állandó kapcsolatban.
 

Ez is érdekelhet

Iráni konfliktus - Lezárják a Hormuzi-szorost
Világ
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.