Ugrás a tartalomra

Szijjártó: támogatást kapnak az ukrajnai menekülteket foglalkoztatók

Létrehozva
A kormány támogatást biztosít azoknak a munkaadóknak, amelyek menekültként érkező ukrán állampolgárokat foglalkoztatnak és hosszú távon gondoskodnak a megfelelő szállásukról, valamint a munkahelyre történő eljutásukról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon.

Szijjártó Péter élő videóbejegyzésében fejtette ki, hogy a szabott feltételeknet teljestő cégek havi 60 ezer forint támogatást kapnak, ha ukrán állampolgárságú menekültetket foglalkoztatnak, azok gyermekei után további pedig 12 ezer forint jár.
A külügyminiszter elmondta,  azoknak, akik hosszabb ideig terveznek maradni, munkalehetőséget fognak ajánlani, mert a hosszabb távon maradó menekülteknek is az az érdekük, hogy ne segélyből éljenek, hanem legyen munkájuk, erre pedig lehetőséget biztoítanak.

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.