Ugrás a tartalomra

Földrengést jelentettek Iránból és Kínából

Létrehozva
Erős, a Richter-skála szerinti 6-os erősségű földrengést jelentettek a dél-iráni Hormuzgán tartományból csütörtökre virradóan, áldozatokról nem érkezett hír - jelentette a Tasnim News félhivatalos iráni hírügynökség.

A földrengés fészke a tartomány Besztek nevű körzetében, Kúherd településén volt, 10 kilométeres mélységben.    

Mehrdád Haszanzádeh, a tartományi katasztrófavédelem igazgatója azt közölte, egyelőre nem tudnak áldozatokról, folyik a károk felmérése.    

Ugyancsak csütörtökön 5,1-es magnitúdójú földrengést jelentettek az északkelet-kínai Kanszu tartományból is. A földrengés mélysége 9 kilométeres mélységben volt.

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.