Ugrás a tartalomra

Ferenc pápa szerint a háború mindannyiunk veresége

Létrehozva
A katolikus egyházfő úgy fogalmazott: "ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt a háború törölné ki az embert a történelemből."
Kép
Fotó: MTI

A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
 
Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy több mint egy hónap telt el a február 24-én kirobbant "kegyetlen és értelmetlen" háború kezdete óta.
    
"Mint minden háború, ez is vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára" - jelentette ki a katolikus egyházfő.
    
Hangsúlyozta, hogy el kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények halnak meg.  
    
Kiemelte, hogy Ukrajna megtámadása óta az országban minden második gyerek elveszítette otthonát. "Ez jövőjük elpusztítását jelenti, drámai traumákat okoznak a legkisebbeknek és legártatlanabbaknak, ez a háború állati arca, mivel barbár és szentségtörő" - jelentette ki Ferenc pápa.     A katolikus egyházfő úgy vélte, a háború elkerülhető, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne szokjunk hozzá, máskülönben "mindannyian bűnösökké válunk miatta".      
    
Kijelentette, az önpusztítás fenyegetésével szemben az emberiségnek rá kell döbbennie, hogy elérkezett a háború megszüntetésének az ideje: "ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt a háború törölné ki az embert a történelemből".  
    
A pápa sürgette az összes politikai felelőst, hogy kötelezze el magát a "mártír Ukrajna", a fegyverek elhallgattatása, valamint a béketárgyalások érdekében.
    
Ferenc pápa szokás szerint a Szent Péter térre néző pápai lakosztály ablakából mondta el vasárnapi beszédét, melyet a vatikáni biztonsági szolgálat adatai szerint mintegy harmincezren hallgattak a téren és környékén.

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.