Ugrás a tartalomra

Két kamionnyi adományt küldtek kedden a rászorulóknak

Létrehozva
Ezekkel együtt már 15 szállítmány indult Kárpátaljára a Vöröskereszt miskolci központja elől.
Kép
Két kamiont indítottak kedd reggel Ungvárra Fotók: Mocsári László

Két, adományokkal felpakolt kamion indult a kárpátaljai Ungvárra kedd reggel a Vöröskereszt miskolci központja elől. Ezúttal is főleg tartós élelmiszerek, egészségügyi, illetve egyszer használatos termékek és matracok kerültek a raktérbe. A támogatás az a Nyugat-Ukrajnába érkező belső menekültek ellátását szolgálja majd. A héten még 9 kamion indul útnak. Ezekkel együtt – a háború kitörése óta – 15 megpakolt, Miskolcról induló tehergépjármű lépte át az ukrán-magyar határt.

- A Magyar Vöröskereszt a mi központunkat jelölte ki a kárpátaljai szállítások ellátására – mondta Grubert Roland, a szervezet megyei igazgatója.

Kép
A Fotón: Grubert Roland

- Ide magánadományok nem kerülnek, minden kiküldött termék céges felajánlás, és minden esetben új termékekről van szó; olyan dolgokról, amire az előzetes felmérések szerint igény mutatkozik. Fontos, hogy azzal tudjunk segíteni, amire szükség van – tette hozzá Grubert Roland, aki a szállítás körülményeiről is beszélt.

- A Vöröskereszt rendelkezik humanitárius folyosóval, ezért viszonylag egyszerű a határátkelés, jelenleg nem történik semmiféle vámolás sem: a kijuttatott termékek közvetlenül egy adományraktárba érkeznek meg, ott pakolják ki őket, majd juttatják el azokra a helyekre, ahol szükség van rájuk – említette a küldött eszközök felhasználása kapcsán a megyei igazgató.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.