Ugrás a tartalomra

Leállt a zaporizzsjai atomerőmű két blokkja

Létrehozva
Lekapcsolták az elektromos hálózatról csütörtökön a zaporizzsjai atomerőmű két blokkját az ukrán tüzérség támadása miatt, majd az egyiket újból beindították - közölte Jevgenyij Balickij, a Zaporizzsja megyei Moszkva-barát katonai-polgári közigazgatásának vezetője.
Kép
Fotó: AFP/Andrey Borodulin

"A mai napon az ukrán fegyveres alakulatok által a zaporizzsjai atomerőmű közelében lévő távvezetékekre mért csapás következtében tűz keletkezett a 750 kilovoltos légvezeték védelmi övezetének területén. A tűz rövidzárlatot okozott az elektromos vezetékekben. Az erőmű vészhelyzeti relévédelme kioldott, és két erőműegység leállt, így a régió áramellátás nélkül maradt. Közvetlenül a tűz eloltása után után az egyik egységet újra üzembe helyezték" - írta Telegram-csatornáján.

Hozzátette, hogy a megyében helyreállt az áramszolgáltatás is.
Balickij korábban a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt nap folyamán 29 ukrán tüzérségi belövés történt, ebből kilenc az enerhodari ipari övezetbe, 17 az atomerőmű területére, további három pedig a Kamjanka-Dnyiprovszkij területre. Egy nappal korábban a Moszkva-barát regionális hatóságok 73 becsapódó ukrán lövedéket észleltek.

A helyi Moszkva-barát adminisztráció szerint ukrán tüzérségi támadások okozta aljnövényzet-tüzek következtében csütörtökön áram- és vízellátás nélkül maradt Herszon és Zaporizzsja megye több települése. A probléma fellépett Enerhodarban is, emiatt a zaporizzsjai erőműben bekapcsolódtak a biztonsági rendszerek, majd a szakemberek helyreállították az áramellátást.

Moszkvai tájékoztatás csütörtökön Szergej Sojgu orosz és Sebastien Lecornu francia védelmi miniszter telefonon megvitatta a zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzetet. A két tárcavezető hangsúlyozta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tisztviselőinek az atomerőműben teendő látogatásának fontosságát, valamint azt, hogy készek a szervezet ellenőreinek megadni a szükséges segítséget.
 

Ez is érdekelhet

Izrael megtámadta Iránt
Világ
Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.