Ugrás a tartalomra

Elhunyt a százéves Jimmy Carter

Létrehozva
Elhunyt 100 éves korában Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi, 1977 és 1981 között hivatalban lévő elnöke helyi idő szerint vasárnap délután az amerikai Georgia állambeli Plainsben található otthonában, közölte a volt demokrata párti elnök alapítványa, a Carter Center – írja az MTI.
Kép
Forrás: hu.euronews.com

Meghalt Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi elnöke. Carter – a 39. amerikai elnök – 2002-ben a nemzetközi konfliktusok békés megoldását célzó, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását, a gazdasági és társadalmi fejlődés elősegítését szolgáló több évtizedes erőfeszítéseinek elismeréseként megkapta a Nobel-békedíjat.

A Carter Center tájékoztatása szerint az egykori elnök békésen, családja körében hunyt el.

Apám hős volt, nem csak számomra, hanem mindenki számára, aki hisz a békében, az emberi jogokban és az önzetlen szeretetben – írta a fia, Chip Carter közleményében.

„Ma Amerika és a világ is egy rendkívüli vezetőt, államférfit és humanitárius személyiséget veszített el” – méltatta Jimmy Cartert a szintén demokrata párti Joe Biden leköszönő elnök és felesége, Jill Biden.

„Azok a kihívások, amelyekkel Jimmy elnökként volt kénytelen szembesülni, országunk számára sorsdöntő időben merültek fel, és minden tőle telhetőt megtett, hogy jobbá tegye az amerikaiak életét. Ezért mindannyian hálával tartozunk neki” – hangsúlyozta Donald Trump megválasztott republikánus párti elnök.

Joe Biden hivatalos állami temetést rendelt el Jimmy Carter tiszteletére.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.