Ugrás a tartalomra

Megszólalt a rendőrség a liverpooli bajnoki parádé ügyében

Létrehozva
A Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján történt incidenst nem terrorcselekményként kezeli a rendőrség. Az északnyugat-angliai nagyváros központjában autó hajtott az ünneplő tömegbe.

A mentőszolgálat éjszakai tájékoztatása szerint 27 sérült, köztük négy gyermek szorult kórházi kezelésre. Két ember, köztük a kórházba szállított gyerekek egyike súlyos sérüléseket szenvedett.

Jenny Sims, a területileg illetékes rendőrség parancsnokhelyettese hétfő éjjeli sajtótájékoztatóján elmondta: a vizsgálat eddigi adatai szerint elszigetelt incidensről van szó, és a rendőrség a történteket nem terrorcselekményként kezeli.

Megerősítette, hogy a helyszínen őrizetbe vettek egy 53 éves liverpooli illetőségű fehér brit férfit, aki a gyanú szerint az autót vezette. A rendőrtiszt elmondta, hogy más gyanúsítottat nem keresnek az ügyben.

A Liverpool FC labdarúgóklub – amelyben Szoboszlai Dominik is játszik – vasárnap zárta az angol első osztály, a Premier League idei évadját, de már áprilisban eldőlt, hogy behozhatatlan pontelőnyével megnyerte a bajnokságot. A győzelmi parádét hétfőn, a hagyományos május végi nagy-britanniai munkaszüneti napon tartották. A csapat autóbusza 15 kilométeres utat járt be a városban, és a kijelölt útvonal mentén több százezer – egyes becslések szerint egymillió – ünneplő szurkoló sorakozott fel.

A többórás parádé már a vége felé járt, amikor a belvárosi Water Streeten egy autó a távozóban lévő szurkolók közé hajtott, majd megállt. A helyszíni felvételeken egy sötét színű kombi személygépkocsi volt látható, amelynek hátsó ablaka betört. Az autót azonnal számos rendőr vette körül, később pedig egy paravánnal takarták el.

A játékosokat és a klub illetékeseit szállító, felső szintjén nyitott tetejű busz az incidens előtt hozzávetőleg tíz perccel haladt el azon az útszakaszon, ahol az autó a tömegbe hajtott.

Dave Kitchin, az északnyugat-angliai területi mentőszolgálat vezetője elmondta: a sérülteket négy liverpooli kórházba szállították. A kórházi ellátásra szoruló 27 sérült mellett a mentőegységek húsz további embert könnyebb sérülésekkel helyszíni ellátásban részesítettek. A tömegbe hajtó jármű egy kerékpáros mentőst is elütött, ő azonban nem sérült meg.

Nick Searle, a regionális tűzoltóság parancsnoka elmondta: négy sérült, köztük három felnőtt és egy gyermek a tömegbe hajtó jármű alá szorult, őket a helyszínre kivonuló tűzoltóegységek szabadították ki, felemelve az autót.

Keir Starmer brit miniszterelnök hétfő éjjeli nyilatkozatában köszönetet mondott a sürgősségi szolgálatoknak az incidens utáni gyors mentőakciókért, és kérte, hogy mindenki biztosítson kellő mozgásteret a rendőrségnek a vizsgálat elvégzéséhez.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.