Ugrás a tartalomra

Lezuhant egy Indiából Londonba tartó utasszállító repülőgép, 242 utassal

Létrehozva
Nem sokkal a felszállása után lezuhant egy Indiából Londonba igyekvő repülőgép több száz utassal. A baleset körülményei egyelőre nem ismertek.
Kép
Képünk illusztráció

Röviddel a felszállása után lezuhant az Air India Ahmedabad repülőtérről felszállt Londonba tartó járata. A 242 embert szállító Boeing 787 vészjelzést adott le, mielőtt megszakadt a kapcsolat vele – írja az Index a CNBC híradása alapján.

A baleset oka még nem ismert. A mentőszolgálatok már úton vannak a helyszínre. A BBC közvetítése szerint a gép lakott területre zuhant le, több mint 200 utassal a fedélzetén. India légi közlekedési minisztere elmondta: „a legmagasabb készültségi állapotban vagyunk”, mozgósították a mentőcsapatokat - részletezik. 

A Londontól nem messze lévő Gatwick Airport volt a járat eredeti célállomása. A reptér közleményében megerősítette a balesetet, valamint hozzátették, a gépnek brit idő szerint 18:25-kor (magyar idő szerint 19:25-kor) kellett volna landolnia - tájékoztatnak. 

A zuhanásról élő videót tettek közzé a közösségi médiában: ITT.

Ez is érdekelhet

Elnapolták a nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
VilágEgyház
A nagyváradi városvezetés kérésére egy későbbi, egyelőre ismeretlen időpontra halasztották Fejes Rudolf Anzelm premontrei apát hétfőre tervezett kilakoltatását. A szerzetes mintegy 200 támogatójának körében, a premontrei templom lépcsőjén, szakadó esőben várta a végrehajtót, de nem érkezett meg.
Marco Rubio: egy kérdésre szűkültek a tárgyalások
Világ
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások Donyeck megye azon ötödének birtoklása körüli kérdésre szűkültek, amely jelenleg nincs orosz felügyelet alatt – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton.
Magyar Nemzet: így látta a nemzetközi média Orbán Viktor évértékelőjét
VilágBelföld
Nem csupán Európában, hanem világszerte figyeltek a magyar miniszterelnök évértékelőjére, Orbán Viktor szavait Németországtól az Egyesült Államokon át Indonéziáig számos médium idézte. A Magyar Nemzet válogatása.